Akadémia 2-es csapatunk január 19-én idegenben szenvedett vereséget, míg 26-án hazai pályán győzelmet aratott a Serdülő I. osztályban. Akadémia 3-as fiataljaink egy hazai és egy idegenbeli győzelemmel zárták a 12. és 13. fordulót a Serdülő I. osztályban, míg az Ifjúsági II. osztályban itthon gyűjtötték be a 2 pontot.

 

Január 19-én az Ifjúsági mérkőzést az Akadémia 2-es csapatunk DKKA elleni találkozója követte a Serdülő I. osztályban. A meccs első gólját fiatal játékosunk, Tóth Gabriella szerezte. Az első félidő eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, felváltva születtek a gólok, és annak ellenére, hogy a vezetés nálunk volt, nem tudtunk nagyobb előnyt kiharcolni. A 14. percben már a hazai csapat vezetett, és egy 5-0-s sorozattal sikerült még tovább növelniük az előnyüket. A második játékrészt 4 gólos hátrányban kezdtük el, amit Bordásné Horváth Marianna és Tóth Lászlóné tanítványai folyamatosan dolgoztak le, és a 39. percben már csak 2 gól volt a különbség a két csapat között. Jött is a hazai időkérés, ami felrázta a DKKA csapatát, és olyannyira rákapcsoltak, hogy a végjátékban mutatott meggyőző játékkal otthon tartották a két pontot.

„A kényszerhelyzet miatt átalakított, de többnyire jól működő két beállós játékunkkal partiban tudtunk lenni, és a sérülésből visszatérő játékosokat is igyekeztünk vissza integrálni 10-15 percekre. Utóbbi még nem ment zökkenőmentesen, és emiatt a játékunk sem volt kiegyensúlyozott. A második félidőben volt remény a szorosabb eredményre, de sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel.” értékelt Bordásné Horváth Marianna.

Dunaújvárosi KKA I. – Győri Audi ETO KC I. (19-15) 34-28

Csapattagok: Nemes Kitti, Hajdó Jázmin, Bordás Bianka (1), Nyerges Anna (4), Tóth Gabriella (2), Halász Viktória (6), Tálas Alexa, Mészáros Anna, Tálas Réka (k), Szajkó Fanni (k), Soponyai Lili (6), Jaczkó Lili (3), Németh Henriett (k), Kövér Luca (6)

Vezetőedző: Bordásné Horváth Marianna

 

Január 26-án Bordásné Horváth Marianna fiataljai a BDSE Nemesvámos csapatát fogadták hazai pályán a Serdülő I. osztályban. A mérkőzést jól kezdték el, rögtön nyomás alá tudták helyezni a vendégeket, aminek köszönhetően könnyen tudtak helyzeteket kialakítani. A gyors gólok azt eredményezték, hogy már az első félidőben jelentős előnyre tudtak szert tenni, és 20:11-es állással fordulhattak a 2. félidőre. A folytatásban sem csökkent játékosaink kedve, akik egyre nagyobb különbséget tudtak kialakítani. Az egész mérkőzést végig dominálva sikerült itthon tartani a két pontot, és 13 fordulót követően a 6. helyről várjuk a folytatást.

„A mai mérkőzésen alkalmazkodtunk a jelenlegi helyzetünkhöz, és minden tőlük telhetőt megtettek a játékosok az eredményes szerepléshez. Jó pár hiba becsúszott a játékunkba, ennek ellenére végig fegyelmezetten és felszabadultan teljesítették a feladatot. Ismét a csapategységünket emelném ki, ami átsegít minket a hiányzók pótlásán.” - nyilatkozta Bordésné Horváth Marianna.

„Sikerült megoldanunk a hiányzók pótlását, és egységesként működni. Az volt a motivációnk, hogy egy jó mérkőzést játszunk, és ez sikerült is, hiszen 2 ponttal gazdagodtunk. Nagyon élveztem a játékot, reméljük hamarosan visszatérnek a társaink, mert velük együtt még erősebbek lehetünk.” – mondta a 7 gólig jutó Bordás Bianka.

Győri Audi ETO KC I. – BDSE Nemesvámos (20-11) 36-22

Csapattagok: Hajdó Jázmin, Bordás Bianka (7), Nyerges Anna (6), Tóth Gabriella (3), Halász Viktória (8), Tálas Alexa, Domján Dalma (1), Tálas Réka (k), Szajkó Fanni (k), Soponyai Lili (6), Németh Henriett (k), Kövér Luca (5)

Vezetőedző: Bordásné Horváth Marianna

Akadémia 3-as csapatunk január 20-án, csütörtökön Kozármisleny SE csapatát fogadta Győrben a Magvassy Mihály Sportcsarnokban a Serdülő I. osztályban. Csak a mérkőzés legelején volt szoros az eredmény, majd Kocsis Tibor tanítványai az összehangolt védelemnek köszönhetően gyors és könnyű gólokat tudtak lőni, és fokozatosan növelték az előnyüket egészen a találkozó végéig. Győri fiataljaink a saját játékukat játszva magabiztos győzelmet arattak. A találkozó után Kocsis Tibor vezetőedző értékelt.

„A tabellán elfoglalt hely alapján hazai győzelmet vártam, ami meg is történt. A mai napon a védekezéssel voltam elégedett a támadással kevésbé, de ez egy magabiztos győzelem volt” – mondta Kocsis Tibor.

Győri Audi ETO KC II. – Kozármisleny SE (14-8) 35-17

Csapattagok: Rédecsi Polett (6), Sebestyén Lili (1), Kiss Diána (6), Pádár Laura (4), Szár Evelin (2), Rosta Edina (k), Horváth Lili (4), Kovács Boglárka (7), Mónus Borbála (k), Németh Petra, Varga Dalma (5)

Vezetőedző: Kocsis Tibor

 

Január 26-án 3-as csapatunk az Ifjúsági II. osztályban is megmérettette magát, vendége a BVSC Zugló együttese volt. A mérkőzést Kocsis Tibor vezetőedző értékelte: „Nagy izgalommal készültünk a rangadóra, hiszen az első és a második helyezett csapott össze. Minden a terv szerint alakult, ahogy készültünk, a lányok maximálisan betartották a taktikai utasításokat. Nagyon lelkesen, nagyon jól védekeztek a lányok a 31 kapott gól ellenére. A második félidőben a jobb erőnlét és a jobb játéktudás döntött.”

Győri Audi ETO KC II. – BVSC Zugló (18-18) 38-31

Csapattagok: Rédecsi Polett, Sebestyén Lili, Kiss Diána, Pádár Laura, Szár Evelin, Horváth Lili, Kovács Boglárka, Barta Petra, Mónus Borbála (k), Németh Petra, Szajkó Fanni (k), Rugli Liza (k), Varga Dalma

Vezetőedző: Kocsis Tibor

 

Kocsis Tibor és Petróczi Viktória tanítványai január 29-én Székesfehérváron a KÖFÉM Sportcsarnokban léptek pályára az Alba Fehérvár KC csapata ellen a Serdülő bajnokságban. A kezdősípszót követően fej-fej mellett haladtak az együttesek, és annak ellenére, hogy az első félidő nem hozott sok gólt, klubunk fiataljai egyszer sem engedték ki a vezetést a kezük közül. A második játékrészt 2 gólos előnyről kezdte el a győri alakulat, amit sikerült többnyire megtartani. Habár a 44. percben a hazaiaknak sikerült kiegyenlíteniük, Pádár Laura góljával újra nálunk volt az előny, amit sikerült a mérkőzés végéig növelni, és megnyerni ezzel a mérkőzést. Az újabb győzelmet követően csapatunk a 3. helyről várja a 14. fordulót.

„A gyenge helyzetkihasználás miatt nem tudtunk nagyobb különbséget kialakítani, dekoncentráció jellemezte a játékunkat. Mélyen tudásunk alatt játszottunk, szerencsére a védekezésünk nagyjából rendben volt.” – értékelt Kocsis Tibor.

Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC II. (10-12) 21-26

Csapattagok: Rédecsi Polett (3), Granát Dorka, Sebestyén Lili, Kiss Diána (3), Pádár Laura (2), Császár Dorka, Szár Evelin (2), Horváth Lili (2), Kovács Boglárka (4), Mónus Borbála (k), Németh Petra, Varga Dalma (9)

Vezetőedző: Kocsis Tibor

További sok sikert kívánunk csapatainknak!