Március első hétvégéjén a legkisebb kézilabda palánták is megmérettethették magukat a kisiskolás bajnokságban. A Győri Audi ETO KC-t az U8-as korosztályban hét csapat, míg az U9-ben öt együttes képviselte.

A legkisebbek szivacskézilabdával játszák a meccseiket eredményszámítás nélkül. 2022. március 6-án az U8-as és 9-es korosztály első fordulójának a Lipóti Sportcsarnok adott otthont, ahol mind a 12 csapatunk pályára lépett. Először U8-as edzőinket kértük meg, hogy értékeljék a játéknapot.

A Győri Audi ETO KC 1-es és 2-es csapatának edzője Dányi-Hegyi Dia, akinek mindkét együttese a Mosonmagyaróvári KC I. és a Szombathelyi KKA I. csapatával mérkőzött meg. Edzőnket kértük fel egy rövid összegzésre: „A legtöbb lánynak ez volt élete első mérkőzése. A legkisebbek kicsit megilletődötten, félve és bátortalanul játszottak (szeptemberben kezdtek szivacs kézilabdázni), majd a 2. mérkőzésen már kezdték élvezni a játékot. A középső korosztály (2014-es születésű lányok) már ismerve a játékot biztosabban játszott. Itt inkább az egyéni játék volt előnyben.”

Győri Audi ETO KC I: Beregszászi Enikő, Törő Hanna (k), Szilágyi Réka, Nyezsnyik Viktória, Vargán Emma, Zsolnai Anna Léna

Győri Audi ETO KC II: Bieder Letícia, Kovács Nóra, Horváth Viktória, Kocsis Kála, Mátics Panka, Vámosi Hanna (k)

Klubunk 3-as és 4-es csapatainak edzője Fekete Kitti, mindkét együttes első mérkőzése elmaradt a Mosonmagyaróvár ellen, így csak a Szombathelyi KKA 2 ellen léptek pályára. „Az első alkalmak mindig különlegesek, úgyhogy nagyon izgatottak voltunk, beleértve engem is. Talán ennek is köszönhető, hogy az elején félénken kezdtünk, de minél több időt töltöttek a pályán, egyre bátrabban és felszabadultabban játszottak. Mindegyikőjük nagyon élvezte a napot, és már várjuk a következő fordulót.”

Győri Audi ETO KC III: Farkas Lorina (k), Szabó Flóra, Szekér Dorina, Vorholt Anna, Wolf Janka

Győri Audi ETO KC IV: Bokor Emma (k), Csordás Zara, Hargitai Enese, Harnyas Hanga, Ludányi Csenge, Molnár Zselyke, Regner Róza

 

Az 5-ös utánpótlás-csapatunkkal Kozma Bernadett versenyzett, akinek tanítványai a Mosonmagyaróvári KC III és a Szombathelyi KKA 3-as csapata ellen mutathatták meg az edzéseken tanultakat. „Tíz csillogó szemű kislány érkezett meg vasárnap a lipóti tornacsarnokba, ahol életük első mérkőzését játszották le. A nagyon sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét, mert nagyon ügyesen játszottak. A hibákat megjegyeztük a továbbiakban ezeket gyakoroljuk, hogy a következő fordulóban még jobbak legyünk.” – összegzett Kozma Bernadett edző.

Győri Audi ETO KC V: Bogdán Kata (k), Vadász Gréta, Kucsera Liliána, Miklovicz Borbála, Csehó-Kovács Zoé, Czér Kincső, Brunner Réka, Erdélyi Zsófia

 

A Győri Audi ETO 6-os csapatát Deákiné Varga Anikó edzi, akinek fiataljai a Szombathelyi KKA 3 és a Mosonmagyaróvári KC III ellen léptek pályára. „Jó hangulatú tornán vettünk részt. A gyerekek nagyon izgultak, de élvezték az elő meccseket és a mérkőzések közötti kézilabda fesztivál szervezők által lebonyolított játékos gyakorlatokat.” – mondta Deákiné Varga Anikó edző.

Győri Audi ETO KC VI: Horváth Regina, Kékesi Kata, Mondrucz Lily, Nagy Izabella, Papp Lilien, Süveg Luca, Szélesi Eszter

 

Klubunk 7. együttese Vida Ingrid vezetésével a Szombathelyi KKA 4 és a Kinizsi SE csapatával mérkőztek meg, amit edzőnk a következőképpen értékelt: „Az U8-as korosztályba még nagyon fontos a folyamatos támogatás, hiszen ők még csak most tanulják az alapokat. De örömmel láttam, hogy bátran indultak, próbálkoztak és teljesen betartották azt, amit kértem tőlük. Hatalmas öröm volt számukra az is, hogy mindkét meccsüket megnyerték.”

Győri Audi ETO KC VII: Lázár Zsófia, Kulcsár Hanna, Orbán Réka, Horváth Mirabel, Szász Fanni

 

További sikeres szereplést kívánunk csapatainknak!