A Győri Audi ETO KC utánpótlás csapatai számára is befejeződött a 2021/22-es szezon. Akadémistáink becsülettel végig dolgozták az évadot, és nem maradtak el a sikerek sem. A szezonzáró eseményen klubunk és az akadémia vezetői adták át az érmeket csapatainknak.

A Győri Audi ETO KC 2022. június 8-án, szerdán tartotta meg az utánpótlás évzáróját, ahol akadémistáink, utánpótlás edzőink mellett a csapat orvosai, sportszakemberei, egészségügyi és rekreációs szakemberei vettek részt. Az esemény a Győri Audi ETO KC elnökének, Görbicz Anitának a köszöntőjével kezdődött: „Most már több, mint két éve, hogy Akadémia lehetünk, amely rang elismerése a klubban folyó szakmai munkának. A győri ETO utánpótlás műhelyéből számtalan hazai és nemzetközi szinten is jegyzett játékos karrierje indult. Kiváló szakemberek áldozatos munkája építette egyre jobbá a klubot, amely a nevelésből is vastagon kivette a részét. Köszönöm az egész éves munkáját mindenkinek, aki részt vállalt az eredményeinkből, de nagyon komoly munka vár ránk a nyári pihenő után az új szezonban, hogy még több, még szebb eredményt érjünk el közösen.” -mondta Görbicz Anita

Az elnöki köszöntőt követően Kun Attila, a Győri Audi ETO KC Akadémia szakmai igazgatója tényszerűen is értékelte az elmúlt szezont: „2020. januárjától működik az akadémiai rendszer egyesületünknél, és a pandémia miatt ez volt az első évünk, ahol gyakorlatilag a teljes évet le tudtuk játszani, és értékelni tudunk. Az idei szezonban az Akadémia 3-as csapatunk Ifjúsági II. osztályban aranyérmet, míg a Serdülő I. osztályban bronzérmet szerzett, Akadémia 4-es fiataljaink pedig a Serdülő II. osztályban lettek bronzérmesek. Minden olyan feltételünk, eszközrendszerünk, eszközparkunk adott ahhoz, hogy minél jobban teljesítsünk a szezon során, és minél többet tudjunk fejlődni az akadémiánkon. A fő irányvonalunk a jövőben az lesz, hogy ne a versenyeztetésre tegyük a fő hangsúly, hanem arra, hogy komplett, képzett játékosokká váljanak fiataljaink, ezen az úton fogunk haladni.” – nyilatkozta Kun Attila.

A beszédeket követően Görbicz Anita elnök, Kun Attila szakmai igazgató, valamint Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök segítségével átadta csapatainknak a szezonban megszerzett érmeket. Ezt követően a klub hagyományaihoz híven elbúcsúztunk távozó játékosainktól is. Gerencsér Fanni, Herr Zsanna, Moharos Andrea, Szemes Szonja, Talapka Csenge, Tallós Kamilla, Torma Borbála és Varga Virág számára ezúton kívánunk további sportsikereket pályafutásuk során.

Klubunk első csapatánál is lehetőséghez jutó Gerencsér Fanni nyártól az élvonalban szereplő Érd csapatát erősíti. Megkérdeztük, hogy milyen érzésekkel búcsúzik a klubtól: „Azokat az éveket, amiket itt töltöttem soha nem fogom elfelejteni. Kiskorom óta az ETO címeres mezében szerepelhettem, amiért nagyon hálás vagyok. Nehéz lesz itt hagyni a csapattársaimat, edzőimet, és azt a közösséget, aminek a tagja lehettem. Voltak nehéz időszakok, de összeségében nagyon jó érzésekkel búcsúzom a klubtól. Az ETO-s éveim alatt a legfontosabb, amit megtanultam, hogy soha ne adjam fel. Szeretném megköszönni az edzőimnek, akik hittek bennem, és segítették az utamat céljaim elérése érdekében. A legjobban a közösség, az öltözői hangulat, a légkör fog hiányozni, és természetesen nem hagyhatom ki a sorból a kedvenc portásomat, „Béla bácsit”, aki minden nap mosolyt csalt az arcomra.” – összegzett Gerencsér Fanni.

Akadémia 3-as csapatunk az Ifjúsági II. osztályt megnyerte, míg a Serdülő I. osztályban bronzérmet szerzett, Németh Petrát, a csapatkapitányt kértük meg, hogy beszéljen egy kicsit az évadjukról: „Nagyon jó érzés volt megnyerni a bajnokságot, egész évben nagyon sokat dolgoztunk ezért az eredményért. Voltak olyan mérkőzések, amikor 2-3 évvel idősebbek ellen játszottunk, de nagyon jól helyt tudtunk állni. A sikerünk kulcsa talán az volt, hogy amikor kevesebben is voltunk a sérülések miatt, akkor is egy csapatként össze tudtunk fogni, és mindig minden szituációban közösen dolgoztunk, és oldottuk meg a nehezebb meccseket is.” – mondta Németh Petra.

 

A bronzérmes Akadémia 4-esek csapatkapitányát, Vajda Lucát kértük meg, hogy röviden értékelje a bajnoki idényt: „Büszke vagyok a csapatra, szerintem jól teljesítettünk a szezon során annak ellenére, hogy idén álltunk össze új edzőkkel, illetve jöttek új játékosok is. Az évad során voltak sérülések, illetve a Covid is megnehezítette a dolgunkat, de mindezek ellenére a csapat nagyon jól működött, a végsőkig küzdöttünk, és büszke vagyok az eredményeinkre. Voltak hiányosságaink és hibáink, de ezeket jövőre igyekszünk kijavítani, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. A szezon során jó mérkőzéseket tudtunk játszani, és szeretném azért kiemelni, hogy egy évvel idősebbek ellen versenyeztünk, ezért a bronzérem még nagyobb kitüntetés számunkra.” – értékelt Vajda Luca.

Az utánpótlás rendszer minden tagjának ezúton kívánunk jó pihenést és kellemes nyarat. Várunk mindenkit hamarosan vissza a 2022/23-as szezon kezdetére!