A Farkas Júliával és Kövér Lucával felálló korosztályos válogatott Egyiptom legyőzésével a legjobb négy közé jutott az U18-as világbajnokságon. Az elődöntőben Dél-Korea válogatottja lesz az ellenfél.
Bohus Bea által irányított nemzeti együttes augusztus 8-án Egyiptommal küzdött meg az elődöntőbe jutásért. Az első félidő parázs csatát hozott, ahol mindkét együttes remek védőmunkát mutatott be. Az eredményjelző végig szoros állást mutatott, azonban mégis a magyar fiatalok mehettek kétgólos előnyről a pihenőre (12-10). A második játékrész derekáig kiegyenlített volt a játék, majd két egymást követő Farkas Júlia találattal sikerült négyre növelni az előnyt (22-18) a 48. percben. A végjátékban fiataljaink őrizni tudták a vezetést, így magabiztos győzelmet ünnepelhettek (28-23).
A szenzációs menetelés tovább folytatódott, és a magyar válogatott hibátlan mérleggel jutott a legjobb négy közé, ahol Dél-Korea lesz az ellenfél, akik 33-27-re győzték le Svédországot.
Magyarország - Egyiptom (12-10) 28-23
„Az első félidő szoros eredményt hozott, nem tudtuk leszakítani az egyiptomi csapatot. Az ellenfél igazolta, hogy nem véletlen került be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé. Végig harcosan, nagyot küzdve játszottak ellenünk, mi pedig nehezen találtuk a gyenge pontjaikat. A második félidő közepére 4 gólos előnyt sikerült kiharcolnunk, amit már a mérkőzés végéig meg tudtunk tartani.” – értékelt Kövér Luca.
Az elődöntőket augusztus 8-án, hétfőn rendezik, a találkozókat a Sport 1 élőben közvetít:
2022. augusztus 8. 18:15 Dánia – Hollandia
2022. augusztus 8. 20:30 Magyarország – Dél-Korea