A 2022. augusztus 27-én, Sárváron megrendezett felkészülési tornán ezüstérmet szerzett Akadémia 1-es csapatunk.
Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna tanítványai egynapos felkészülési tornán vettek részt Sárváron, ahol a házigazdák mellett, a Vecsés és a Tatabánya gárdái voltak az ellenfeleink. Klubunk növendékei két győzelem mellett egy vereséget szenvedtek, és ezzel az eredménnyel a második helyen végeztek. Az első helyen a Vecsés végzett, míg a harmadik helyet a Sárvár együttese szerezte meg.
„Egy jól megszervezett kézilabda tornán vettünk részt Sárváron, ahol négy különböző NB II-es régióban küzdő csapat találkozott. 2x20 perces mérkőzéseket játszottunk, amelyeken az volt a cél, hogy az egy hét múlva induló ifjúsági bajnokságra élesben is tudjunk gyakorolni, javítva ezzel a csapatjátékunkat. A figurák pontosítása és az egymás mellett támadó, illetve védekező párok, csapatrészek mozgását kell még összeszokottabbá tenni. A játék ritmusának, sebességének a felvétele nagyon fontos lesz ebben a bajnokságban, valamint a hatékony, sok ütközést igénylő, nyitottabb védekezést szeretnénk képviselni eredményesen. Erre nagyon jó célt szolgált ez a torna. A szakmai szempontokon kívül nagyon jó csapatformáló szerepe is volt a sárvári „kiruccanásnak”, jó hangulatban és egymást segítve igyekeztek játékosaink emlékezetessé tenni a napot.” -nyilatkozta Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna edzőpáros.
Győri Audi ETO KC csapattagok: Lévai Lili, Takács Fanni, Győri Alexa, Havasi Virág, Hajdó Jázmin, Bordás Bianka, Nyerges Anna, Halász Viktória, Pádár Laura, Kovács Kata, Mészáros Anna, Soponyai Lili, Raczenböck Blanka, Dobány Kitti, Farkas Eszter, Kövér Luca, Rosta Edina, Barta Petra, Németh Henriett
Edzők: Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna
Torna eredményei:
Sárvári Kinizsi SE - Győri Audi ETO KC (9-7) 14-18
Győri Audi ETO KC – Vecsés SE (7-8) 14-23
Tatabánya SC – Győri Audi ETO KC (6-8) 15-17