Az elmúlt héten az ifjúsági válogatott Romániában vett részt a Kárpát Kupán, míg a junior nemzeti együttes a Siófokon megrendezett Négy Nemzet Tornán szerepelt. Mindkét korosztályos válogatott veretlenül ünnepelhetett tornagyőzelmet, így hét akadémistánk nyakába kerülhetett aranyérem.

A Szilágyi Zoltán által vezetett junior válogatott Siófokon edzőtáborozott 2023. február 26. és március 4. között, ahova Farkas Júlia és Kövér Luca kapott meghívást Akadémiánkról. A felkészülés részeként március 2-4. között Siófokon került megrendezésre a Négy Nemzet Torna, ahol a magyar válogatott Spanyolország legjobbjait egy végletekig kiélezett mérkőzésen 31-30-ra, míg  a német nemzeti együttest 28-22-re győzte le. A zárónapon Farkas Júliáék Románia válogatottja felett arattak kiütéses győzelmet (45-23), így veretlenül ünnepelhettek tornagyőzelmet.

„Nagyon izgalmas, színvonalas mérkőzéseket hozott a torna. Mindhárom ellenfél felkészült, jó csapat volt. Az első mérkőzésen a spanyolok végig nyitott védekezést alkalmaztak, és ez nagyon megzavart bennünket. Szinte egész végig a spanyolok vezettek, de a véghajrában sikerült egygólos győzelmet aratnunk. A második napon a németek ellen játszottunk, számunkra nem indult túl jól a mérkőzés, mert hatgólos hátrányban is voltunk. A csapat erejét mutatja, hogy innen sikerült fordítanunk, és a második félidőre megnyugtató előnyre tettünk szert, amit a mérkőzés végéig meg is tudtunk tartani. A harmadik napon a román csapat ellen léptünk pályára, az első pillanattól uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt jól játszottunk. És ennek köszönhetően magabiztos győzelem született. A siker kulcsa a fegyelmezett csapatjáték volt, és időszakosan mind a védekezésben, mind a támadásban voltak szép megoldásaink. Mivel ez a torna a nyári Európa-bajnokság felkészülésének jegyében zajlott, még több hiba is becsúszott, de ezek javítására az előttünk álló összetartásokon lesz lehetőség. Nagyon jól éreztem magam az összetartáson, az edzéseken és az öltözőben egyaránt jó volt a hangulat. Külön öröm számomra, hogy a szövetségi kapitány mindhárom mérkőzésen számított rám” -értékelt elégedetten Kövér Luca.

Fotó forrása: MKSZ

A március 2-4. között a romániai Braila-ban megrendezett Kárpát Kupán Bohus Bea szövetségi edző versenyzett az ifjúsági válogatottal. A nemzeti együttes a siófoki felkészülés után érkezett meg a torna helyszínére, ahol három mérkőzés várt a fiatalokra. A Győri Audi ETO KC öt akadémistáját, Kiss Diánát, Rédecsi Polettet, Szár Evelint, Vajda Lucát, valamint Varga Dalmát is a soraiban tudó magyar válogatott három győzelemmel zárta a tornát, és így veretlenül ünnepelhetett tornagyőzelmet. Klubunkat a játékosokon túl Borbély Tamara masszőrként, valamint Ruppert Bálint erőnléti edzőként a szakmai stábban képviselte. A torna első játéknapján Norvégia legjobbjai ellen léptek pályára, akiket 30-18-ra győztek le. A torna második napján a magyar csapat Szlovákia válogatottja felett aratott magabiztos győzelmet (25-20), a mérkőzés MVP-jének pedig Kiss Diánát választották, míg a zárónapon a házigazdák felett arattak nagyarányú győzelmet (25-32). A nemzeti együttes ezzel az eredménnyel a dobó legfelső fokára állhatott fel. 

„Minden alkalommal, amikor egy tornán részt tudok venni a válogatottal, hihetetlenül felemelő érzés, hogy magamra ölthetem a címeres mezt. Ez volt az első olyan megmérettetése a csapatnak, ahova repülővel utaztunk ki, így a mérkőzések mellett az úton is akadtak bőven izgalmak. A norvégok elleni első győzelem még több önbizalmat adott nekünk, hiszen a skandináv országok mindig is erős ellenfélnek bizonyulnak. Románia ellen dőlt el, ki nyeri meg a tornát, a hazaiak kellően felkészültek, és a kilátogató szurkolók egy olyan atmoszférát teremtettek a csarnokban, ami még inkább motivált minket, hogy le kell győznünk őket. Csapatként tudtunk küzdeni a pályán, támogattuk, és biztattuk egymást. A kispad is ugyanúgy örült a pályán lévők sikérének, és mindig volt valaki, aki hozzá tudott tenni ahhoz, hogy minden mérkőzésen győztesen tudjunk lejönni a pályáról. Akár egy góllal, egy labdaszerzéssel, egy védéssel vagy egy gólpasszal. Úgy érzem, amikor megkaptam a lehetőséget, mindig a legjobbamat próbáltam nyújtani. Nem túl sűrűn fordul elő velem, hogy maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel, hiszen tudom, hogy mindig van feljebb, de büszke vagyok arra, hogy tudtam a csapatot segíteni, valamint, hogy részese lehettem a sikereknek” -összegzett Kiss Diána.

A Győri Audi ETO KC két, utánpótlásban dolgozó szakembere is betekintést engedett a válogatottnál ellátott feladataikba:

„A Romániában megrendezésre kerülő tornára négy itthoni és kettő romániai edzéssel készültünk. Feladatom volt a konditermi foglalkozás megtartása, melyben visszacsatolást kaptunk a lányok legutóbbi összetartás óta elvégzett munkájuk minőségéről. A labdás edzések bemelegítő részének levezénylése is hozzám tartozott. Próbáltam az aznapi szakági edzéscélt szolgálni, rávezető, prevenciós gyakorlatokkal. Ezen felül támogattam a szakági edzőket a sportolók edzésen és mérkőzésen leadott teljesítményük mérésével, kiértékelésével. A szubjektív kérdőívek segítségével pedig optimalizálni tudtuk a terhelés elosztását. Összességében egy nagyon hasznos és eredményes összetartáson vagyunk túl” – nyilatkozta Ruppert Bálint erőnléti edző.

„A tornán három mérkőzés várt a lányokra, viszonylag rövid időn belül. Így nagyon fontos feladat volt a meccsek utáni regeneráció. Erre modern eszközök álltak rendelkezésre, amelyek segítették a munkámat. Számomra is fárasztó hét volt, de nagyon jól éreztem magam, és megtiszteltetés volt, hogy a stáb tagja lehetten, és a mérkőzéseken a kispadról szoríthattam a lányokért” – mondta Borbély Tamara masszőr.

 

Gratulálunk a magyar válogatott játékosainak, valamint szakembereinek!