A Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es és 2-es csapata is Balatonbogláron lépett pályára az elmúlt héten. Előbbiek az U19 I. osztályban, míg utóbbiak az U17 I. osztályban szenvedtek vereséget a NEKA ellen.

2023. március 10-én először az Akadémia 2-es csapatunk mérkőzhetett meg a NEKA együttesével az U17 I. osztályban. A 18. forduló igazi rangadót hozott, hiszen a tabella első két helyezettje találkozott egymással. Ennek megfelelően a mérkőzés elején kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, majd az ellenfél technikai hibáit kihasználva Granát Dorkáék háromgólos előnyre tettek szert a 15. percben (4-7). Jött is a hazai időkérés, ami után feljavult a balatonbogláriak játéka, aminek köszönhetően a 25. percben egalizáltak (10-10), majd a félidő vége előtt a vezetést is átvették (14-13). A második játékrészben a hazaiak hatékonyabban tudták értékesíteni a helyzeteiket, ezért fokozatosan nőtt az előnyük. A végjátékban akadémistáink mindent megtettek, hogy faragjanak a hátrányukból, azonban ez most nem volt elegendő a pontszerzéshez (32-26). A Kun-tanítványok továbbra is a tabella második helyén állnak.

„A betegségek miatt kicsit rossz előjelekkel vártuk a mérkőzést, de a lányok nagyon motiváltan és koncentráltan készültek a rangadóra. Az első félidő játéka a megbeszélteknek megfelelően történt, jó védekezéssel és jó támadótaktikával. A második félidőben azonban teljesen megváltozott a játék képe, igaz sokat játszottunk emberhátrányban, de megszűnt a védekezésünk feszessége, és a támadásainkat sem fejeztük be hatékonyan. Megérdemelten nyert a NEKA, remélem a négy között majd sikerül visszavágnunk” – nyilatkozta Kun Attila vezetőedző.

NEKA – Győri Audi ETO KC 32-26 (14-13)

Győri Audi ETO: Rédecsi Polett 5, Balogh Lili 1, Granát Dorka 3, Bödő Panna (k), Kiss Diána 6, Császár Dorka 2, Szár Evelin 5, Horváth Lili, Vári Arina, Schmél Zoé 3, Szajkó Fanni (k), Varga Dalma, Szalai Luca, Vajda Luca, Dobák Csenge 1, Takács Maja

Vezetőedző: Kun Attila

A serdülő mérkőzés után következett az Akadémia 1-es csapatunk NEKA elleni párharca az U19 I. osztályban.  A tabella első és harmadik helyezettje mérkőzhetett meg egymással, így ez a találkozó is igazi presztízs csatának ígérkezett. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, dinamikusabban, eredményesebben játszottak, ezért csapatunk kilencgólos hátrányba került a félidő végére (18-9). A második játékrész elején Farkas Júlia vezérletével nagy felzárkózásba kezdtek fiataljaink, azonban ez már nem volt elengedő ahhoz, hogy megfordítsák a mérkőzést (32-26). Akadémistáink a tabella harmadik helyéről várhatják a folytatást.

„Nagyon elrontottuk az első félidőt, helyzetek, hétméteresek maradtak ki. Ez visszavetett minket, hiába alakítottuk ki a helyzeteket, nem tudtuk gólra váltani. A második félidőben magunkra találtunk, de ez csak az eredmény szépítésére volt elég. Ennél mi sokkal többet tudunk. Ideje lenne „felkeményednünk”, mert ez nem a kisasszonyok sportja. Sajnálom, hogy nem tudtunk meglepetést okozni” – mondta Pigniczki Krisztina vezetőedző.

NEKA - Győri Audi ETO KC 32-26 (18-9)

Győri Audi ETO: Lévai Lili 1, Takács Fanni 1, Győri Alexa (k), Havasi Virág, Bordás Bianka, Nyerges Anna, Tóth Gabriella, Császár Dorka 1, Gönczöl Vivien 3, Kovács Kata, Barta Petra 2, Soponyai Lili, Dobány Kitti (k), Farkas Eszter 5, Farkas Júlia 13

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina