Elmúlt héten a Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es és 3-as csapata is Répcelakon vendégszerepelt. Előbbiek az NB II-ben, míg utóbbiak az U19 III. osztályban arattak magabiztos győzelmet.

Klubunk akadémistái 2023. március 11-én Répcelakon folytatták az U19 III. osztály küzdelmeit. Annak ellenére, hogy Dobák Csengéék már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát (9-23), a második játékrészben mit sem csökkent a lövőkedvük, és gyors tempót diktálva kézilabdáztak. Pásztor Emíliáék végül kiütéses győzelmet ünnepelhettek (19-42), így továbbra is a tabella élén foglalnak helyet.

„Olyan csapattal érkeztünk a mérkőzésre, amelyben azok a játékosok szerepeltek, akik a héten még nem, vagy csak nagyon keveset játszottak. Így volt négy beállónk, hat szélsőnk és három belsőposztos játékosom, ennek megfelelően kellett kialakítanunk a győztes taktikát. Kipróbáltunk olyan variációkat, amiket még nagyon keveset játszottunk, még edzéseken is. Ettől függetlenül működött, és eredményesek tudtunk lenni a mérkőzésen. Gratulálok a csapatnak és a stábnak” – nyilatkozta Kun Attila vezetőedző.

Répcelaki SE – Győri Audi ETO KC 19-42 (9-23)

Győri Audi ETO: Korsós Aliz (k), Falusi Luca 7, Willman Viktória 2, Horváth Zelda (k), Kovács Fruzsina, Hajdó Jázmin 2, Bárdos Réka 4, Tallós Csillag, Molnár Zsófia 3, Végh Zorka, Pásztor Emília 5, Zuber Hanna 4, Dobák Csenge 15

Vezetőedző: Kun Attila

Az U19-es meccs után az Akadémia 1-es csapatunk NB II-es mérkőzése vette kezdetét. Győri Alexáék remekül kezdték a Répcelak elleni találkozót, és a 8-2-es rajtot követően is fokozatosan tudták növelni az előnyüket a vasi csapattal szemben. A 14. percben Gönczöl Vivien találatával már tíz góllal vezetett csapatunk (4-14). A folytatásban Nyerges Annáék a saját játékukat játszva uralták a mérkőzést, aminek köszönhetően magabiztos vezetésnél mehettek pihenőre (11-22). A második játékrészben nem változott a játék képe, akadémistáink könnyedén lőtték a góljaikat, míg a kapuban Dobány Kitti nehezítette meg a hazaiak dolgát. Farkas Eszterék végig a kezükben tartották a mérkőzést (21-35), és a 14. fordulót követően a tabella harmadik helyéről várhatják a folytatást.

„Nehéz mérkőzések után érkeztünk meg Répcelakra, ezért mindenképp arra fókuszáltunk, hogy a folyamatos frissítés mellett a saját tempónkat diktálva, pozitív töltettel folytassuk azt az utat, amivel versenyben maradunk a céljaink elérésében” – nyilatkozta Bordásné Horváth Marianna edző.

Répcelaki SE – Győri Audi ETO KC 21-35 (11-22)

Győri Audi ETO: Rédecsi Polett 2, Takács Fanni 4, Balogh Lili 3, Győri Alexa (k), Hajdó Jázmin, Bordás Bianka 4, Nyerges Anna 4, Tóth Gabriella, Halász Viktória 1, Gönczöl Viven 5, Kovács Kata 1, Barta Petra 3, Szalai Luca 3, Dobány Kitti (k), Farkas Eszter 5

Edző: Bordásné Horváth Marianna