A Győri Audi ETO KC kis kézilabda palántái Lajti Kupán vettek részt 2023. március 20-án Mosonmagyaróváron. A nap végén minden kisgyerek kellemesen elfáradva, élményekkel tele térhetett haza.
A Győri Audi ETO KC és a Mosonmagyaróvári KC közös szervezésében Mosonmagyaróváron került megrendezésre az idei második 3+1-es szivacskézilabda torna. Az U8-U9-es korosztály számára rendezett esemény kiegészíti a kisiskolás bajnokságot, így a gyerekeknek még több lehetőségük van, hogy élesben is kipróbálhassák magukat. A mezőny 16 csapatból tevődött össze, klubunk kilenc együttese mellett a Mosonmagyaróvár hat, a Lébény egy csapatot indított. A torna elérte a célját, hiszen minden résztvevő pályára léphetett, és a frissen szerzett élményeket mesélve, remek hangulatban térhetett haza.
„A Mosonmagyaróvári Munkacsarnokban 16 csapat játékosai küzdöttek meg egymással a 3+1-es szivacstornán. Egyesületünket kilenc csapat képviselte, s a képzeletbeli dobogó első két fokára is ETO-s csapatok állhattak fel. A lelkes hozzátartozók élvezetes mérkőzéseket láthattak, míg a gyerekek újabb tapasztalatokkal gazdagodhattak. Köszönjük az MKC SE meghívását!” -nyilatkozta Hoffmann Bea utánpótlás-koordinátor.