A Győri Audi ETO KC utánpótlás csapatai sikeresen vették a hétvégi gyermekbajnoki akadályokat. Fiataljaink az U15 I. és II. osztályban, az U13-as, valamint az U11-es korosztályban is pályára léptek.

Akadémia 3-as csapatunk 2023. március 25-én Kozármislenybe utazott, ahol a felsőházi pontvadászatot folytatta az U15 I. osztályban. A Kerékgyártó-tanítványok az első mérkőzésükön a DVSC együttese ellen léptek pályára, ahol egy végletekig kiélezett csatában dőlt el a két pont sorsa. Fiataljaink nagyot harcoltak a második félidőben, azonban ez most nem volt elegendő a pontszerzésre.

„Ezúttal egy hosszú, fárasztó út után mérkőztünk meg az egyik közvetlen riválisunkkal, a DVSC Akadémia csapatával és a Kecskeméti Sportiskolával. Debrecen ellen jól kezdtünk, de sajnos ez nem tartott sokáig. Támadásban sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, míg védekezésben nem tudtuk megfelelően segíteni egymást, így jelentős hátrányba kerültünk a félidő végére. A szünetben megkérdeztem a lányokat, hogy ki az, aki úgy érzi, hogy meg tudjuk fordítani az eredményt? Szerencsére mindenki jelentkezett a feladatra, és így is álltak hozzá a második 25 perchez. A célt végül is nem sikerült elérni, mert a végén megmaradt az egygólos előnye a debrecenieknek, de ez inkább rajtunk múlt, mint rajtuk. Védekezésben sokat javultunk, míg a támadásban a kulcspillanatokban követtünk el pontatlanságokat. Az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk volna, tekintve, hogy a statisztikai mutatókban jobbak voltunk ellenfelünknél, de ezért sajnos nem adnak pontokat” – kezdte értékelését Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

DVSC Schaeffler – Győri ETO KC 22-21 (13-7)

Győri ETO KC: Tőkés Lilla 2, Flaskár Emma 5, Nagy Szofi, Ackermann Léna (k), Somogyi Lilla 3, Jász Dorina 2, Tagai Virág 1, Lakos Nikoletta 1, Czifra Fruzsina (k), Horváth Berta 1, Szalai-Nagy Zita, Léránt Eszter, Takács Maja 6, Kányai Villő

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt

Akadémistáink a második párharcukat a kecskeméti alakulat ellen vívták. Egy remekül sikerült első félidőt követően, az ellenfelünk nagy felzárkózásba kezdett, azonban Tőkés Lilláék már nem adták ki a kezükből a vezetést, így megérdemelt győzelmet ünnepelhetett csapatunk. A kiegyenlített mezőnyben jelenleg a negyedik helyen állnak lányaink.

„A Kecskemét ellen hamar eldőltek a lényeges kérdések. Az első félidőben nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A második félidőben új taktikai elemeket próbáltunk ki, amelyek a jövőben lehetnek fontosak számunkra. Sajnálatos módon ez elvonta a játékosaink figyelmét olyan alapvető játékelemekről, mint például a védekezés. A lelkes kecskemétiek folyamatosan sikeresen fejezték be a támadásaikat, míg mi ugyan kialakítottuk a tiszta helyzeteket a kapujuk előtt, de gólra váltani keveset tudtunk belőlük. Persze ehhez hozzájárul az a nem kellemes helyzet is, hogy ebben a korosztályban az edzők keze jelentősen meg van kötve a kötelező taktikai elemek alkalmazása miatt.  A rájátszás első felét 50%-os eredménnyel zártuk, ami alatta marad a várakozásainknak. Ezen a továbbiakban javítanunk kell, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. A játékoskeret erre alkalmas, úgyhogy még többet kell dolgoznunk, hogy biztosan a dobogón végezzünk a bajnokság végén” – zárta sorait Kerékgyártó Zsolt.

Győri ETO KC – Kecskeméti Sportiskola 35-32 (22-11)

Győri ETO KC: Tőkés Lilla 7, Flaskár Emma 4, Nagy Szofi 1, Ackermann Léna (k), Molnár Nóra 2, Somogyi Lilla 3, Jász Dorina, Lakos Nikoletta 1, Tőre Eszter 2, Czifra Fruzsina (k), Horváth Berta 2, Szalai-Nagy Zita 2, Takács Maja 10, Kányai Villő 1

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt

Róth Kálmán és Tóth Lászlóné tanítványai március 25-én hazai pályán kezdték meg a felsőházi küzdelmeket az U15 II. osztályban. Fiataljaink rajtja ennél jobban nem is alakulhatott volna, hiszen először az Egerszegi KK, majd a Tungsram SE-Nagykanizsa alakulatát győzték le az első fordulóban. Baracskai Lizáék ezzel a két győzelemmel a tabella éléről várhatják a folytatást.

Egerszegi KK – Győri ETO KC 16-21 (5-8)

Győri ETO KC: Kiss Pandora 1, Mucza Dóra 1, Burányi Szófia 1, Lendvai Emily 5, Pintér Nelli, Szakács Viven 2, Baracskai Liza 3, Takács Csenge (k), Balog Nikoletta, Váczi Letícia (k), Jancsurák Flóra 1, Biró Szonja 2, Porubszki Lara 3, Csonka Norina 2

Vezetőedző: Róth Kálmán

Győri ETO KC – Tungsram SE-Nagykanizsa 42-20 (18-8)

Győri ETO KC: Mucza Dóra 1, Burányi Szófia 3, Lendvai Emily 2, Pintér Nelli 4, Szakács Viven 3, Baracskai Liza 8, Takács Csenge (k), Balog Nikoletta 1, Váczi Letícia (k), Jancsurák Flóra 6, Biró Szonja 1, Porubszki Lara 3, Csonka Norina 3

Vezetőedző: Róth Kálmán

Konkoly Tamás lányai március 26-án Komáromban vendégszerepeltek az U13-as bajnokságban. Először az Érd együttesét győzték le, majd a Komárom VSE ellen arattak kiütéses győzelmet.

„Álmosan kezdtünk, de szerencsére hamar felébredtek a lányok. A védelmünk sokat segített a kapusainknak, igaz a támadásban apró hibákat elkövettek a lányok, de a helyzeteink többségét így is gólra tudtuk váltani. Egy jó ellenfél ellen sikerült nyernünk” – kezdte mondanivalóját Konkoly Tamás edző.

Győri ETO KC – Érd 23-20 (11-7)

Győri ETO KC: Mészáros Polett (k), Gyurics Johanna (k), Kósa Ramóna, Francsics Jázmin, Molnár Hanna, Gyalog Szonja, Tápai Lili, Gáncs Fanni, Zalka Zoé, Horváth Laura, Gyalog Zsófia, Laczó Linda, Lidi Vivien, Rádi Róza

Edző: Konkoly Tamás

„A Komárom ellen sem álltak meg a lányok, sok labdát szereztünk, abból tudtunk indulni. Támadásban voltak szép megmozdulásaik a mérkőzés során. Gratulálok a lányok hozzáállásához! – mondta Konkoly Tamás.

Komárom VSE – Győri ETO KC 5-25 (2-11)

Győri ETO KC: Reizinger Friderika (k), Mézes Amira (k), Kósa Ramóna, Molnár Hanna, Gyalog Szonja, Tápai Lili, Zalka Zoé, Horváth Laura, Horváth Anna, Laczó Linda, Fücsök Csenge, Lidi Vivien, Schmölcz Luca, Rádi Róza

Edző: Konkoly Tamás

Március 26-án mindhárom csapatunk pályára lépett az U11-es korosztályban Ácson. Klubunk I-es lányai Freiberger Ivett vezérletével az Ácsi Kinizsi és a Szombathelyi KKA 2-es csapata ellen mérkőzhettek meg.

„Az első mérkőzésünket a hazai csapattal játszottuk. Az eleje mindig döcögősen indul, a támadásaink befejezésével voltak gondjaink. A második félidőben tudtuk javítani a hibáinkat és egy jó mérkőzést játszottunk. A második találkozón a Szombathely 2-es csapata ellen mind támadásban, mind védekezésben remek dolgokat láttam a lányoktól. Rengeteg labdát szereztünk, és majdnem minden játékos gólt tudott lőni. Gratulálok a lányoknak, mert egységesen egy csapatként játszottak” – összegzett Freiberger Ivett edző.

Győri ETO KC I: Szabó Szófia (k), Füzi Lilla, Finta Boglárka, Gollovitzer Szonja, Csicsai Zsanna (k), Labanc Flóra, Ruzsa Lili, Mayer Nóra, Wittmann Dóra, Vékony Szófia, Nagy Liliána, edző: Freiberger Ivett

Molnár-Benes Aliz tanítványai a Szombathelyi KKA 1-es és 2-es alakulata ellen folytatták a gyermekbajnoki küzdelmeket.

„A lányok nagyon jól álltak hozzá a mérkőzéshez, összefogtak, végig segítették egymást a védekezésben és a támadásban egyaránt. Pici hiányérzetem volt a helyzetkihasználás és a kimaradt hétméteresek miatt, és emellett több technikai hibát is elkövettünk, mint amit szerettem volna látni. Összeségében elégedett vagyok csapattal” – nyilatkozta Molnár-Benes Aliz edző.

Győri ETO KC II: Béres Lujza (k), Szabó Szonja (k), Császár Kata, Győrig Lilla, Hatos Júlia, Klampfer Hanna, Kungli-Zsegora Luca, Pákozdi Zoé, Nagy Fanni, Remete Lavínia, edző: Molnár-Benes Aliz

A III-as utánpótlás csapatunkkal Móricz Anita versenyzett a hétvégén, akik a Szombathely KKA 1, valamint az Ácsi Kinizsi SC ellen vívták a párharcukat.

„Nem szeretnék a két mérkőzésről külön-külön értékelést mondani, mert mindkettőn nagyon jól játszottak a lányok. Összeszedett, kemény volt a védekezésünk, remek támadásokat láthattam, megcsinálták maximálisan, amit kértem tőlük. Kivétel nélkül mindenki tette a dolgát!” – mondta Móricz Anita edző.

Győri ETO KC III: Piedl Nikolett (k), Csanaki Hanna, Dicső Petra, Gyetvai Luca, Horváth Hanna, Horváth Réka, Ludman Leila, Pusztai Regina, Safranyik Enikő, Varga Fanni, edző: Móricz Anita