Elmúlt héten a Győri Audi ETO KC és a Lébényi Kézilabda SE közös szervezésében 14 csapat részvétele mellett került megrendezésre a Nyuszi Kupa. A gyerekek szemmel láthatóan nagyszerűen érezték magukat, és élményekkel tele indulhattak haza.
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a 3+1-es szivacsjáték torna, ami most a Nyuszi Kupa nevet viselte. 2023. április 4-én a Lébényi Városi Sportcsarnokban volt a gyülekező, ahova 14 csapat érkezett. Klubunk hat együttese mellett a Mosonmagyaróvár szintén hat, míg a Lébény két alakulatot indított. Az U8-U9-es korosztály számára ezek a tornák remek lehetőséget nyújtanak a kézilabda alapjainak begyakorlására. A kiadós mozgás mellett a gyerekek játékos formában és vidám hangulatban tapasztalhatják meg, milyen egy csapat tagjának lenni, és egy közös célért küzdeni.
„A közel 100 kislány részvételével megtartott 3+1-es szivacstornán 14 csapat küzdött a helyezésekért. Végül a Győr „C” csapata diadalmaskodott a Gárdonyi és a Győr „A” csapatai előtt. Köszönjük Lébény városvezetésének a helyszínt, a lébényi utánpótlás játékosoknak a mérkőzéseken való közreműködést, valamint Laki László Úrnak és a lébényi CBA üzletnek a csokinyuszikat” – nyilatkozta Hoffmann Bea utánpótlás koordinátor.