Újabb győzelmeket szállított a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata. A két kiírásban is elinduló, Kun Attila vezette együttes az U19-es I. osztályú bajnokságban és az NBII-ben nyerni tudott a legutóbbi találkozókon.

Az U19-es I. osztályú bajnokságban a kínai korosztályos válogatottal találkozott az Akadémia 1-es alakulat.

„Érdekes mérkőzésen vagyunk túl. Egy teljesen más kultúrából érkező, nagyon fegyelmezett, gyors játékot játszó ellenfél ellen küzdöttünk a legutóbbi bajnoki mérkőzésünkön. Nagyon sok ilyen meccset kellene játszanunk a bajnokságban annak érdekében, hogy kellően fejlődni tudjunk. A védekezésünknek feszesnek, a figyelmünknek maximálisnak kellett lennie az egész játék során. A támadásainkat úgy kellett szerveznünk, hogy tiszta helyzeteink alakuljanak ki. Ezt teljes mértékben sikerült megvalósítanunk és az általuk diktált extra tempót mi jobban bírtuk és simává tettük a második félidőt” – értékelte Kun Attila vezetőedző a mutatott teljesítményt.

Győri ETO KC – Kínai korosztályos válogatott: 27-19 (15-11) - U19, I. osztály, 3. forduló, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 2023.09.14.

Az NB II-ben nagyarányú, 11 gólos győzelmet aratott Akadémia 1-es csapatunk

„Szerettük volna azt a lelkesedést és tempót átvinni erre a mérkőzésre is, amit a kínai csapat ellen játszottunk. Lendületesen kezdtük a meccset, amelyet végig tartottunk 60 percen keresztül. Voltak természetesen hibák, de védekezésben ezeket kompenzáltuk. Nagyon jó kapusteljesítménnyel, védekezéssel, időnként szenzációs támadójátékkal sikerült idegenben is nagy különbségű győzelmet aratnunk” – összegzett Kun Attila.

Sárvár - Győri ETO KC: 21-32 (8-14) - NBII, 2. forduló, Sárvár Aréna, 2023.09.16