Újabb fordulót teljesítettek az U14-es és az U10-es csapatok a gyermekbajnokság idei versenykiírásában. A mérkőzéseket edzőik az alábbiakban értékelték.

U14:

Konkoly Tamás, Győri ETO KC I: „Szoros meccset játszottunk az Alba Fehérvár ellen. A védekezésünk nem működött hatékonyan, így hiába lőttük a gólokat támadásban. Ezt a játékot hit és akarat nélkül nem lehet játszani.”

Győri ETO KC I - Alba Fehérvár KC: 16-17 (8-9)

Konkoly Tamás, Győri ETO KC I: „A találkozót nagy lendülettel kezdtük, a lányok bebizonyították, hogy tudnak küzdeni, a folytatásban ebből kell építkeznünk. Támadásaink során sok pontatlan lövésünk volt, ezért nem tudtuk megnyerni a mérkőzést.”

Moyra-Budaörs Handball - Győri ETO KC I: 20-17 (11-10)

U10:

Fekete Kitti, Győri ETO KC II: „Kicsit lassabb játékkal kezdett mind a két csapatunk, de miután magasabb tempóra kapcsoltak, szép megoldásokat láthattunk tőlük. Büszke vagyok a lányokra.”

Kozma Bernadett és Kozma Adél, Győri ETO KC IV: „Nagy izgalommal készültek a gyerekek az első bajnoki fordulóra, ahol a Csorna és a Mosonmagyaróvár csapata ellen kellett pályára lépniük. A felkészülés alatt tanultakat most élesben próbálhatták ki. Ugyan sok szép megoldást láthattak a szülők a lelátóról, de a lányok is tudják, hogy miben kell javulni és mit kell a következő edzéseken gyakorolni. Már nagyon várják a decemberi fordulót.”

Hoffmann-né Czérna Erzsébet, Győri ETO KC I: „A mosonszolnoki fordulón a csapatom először játszott 5+1-es szivacskézilabdát. Egyelőre még ismerkedtek a nagyobb pályával, remélem, hogy a következő meccseken már magabiztosabban, bátrabban és eredményesebben játszanak.”