Hat mérkőzést játszottak a Győri ETO KC akadémiai csapatai a 2023. december első hétvégéjén. A találkozókon négy ETO-győzelem született.

„Már az első hazai mérkőzésen is nagyon jó meccset játszottunk a Bük csapata ellen. A tabella 2. helyén álló együttessel szemben fontos volt a győzelem, mivel a rájátszásban ennek jelentősége van. A végig kemény es feszült mérkőzésen kisebb ugyan hibákkal, de jól játszva sikerült megőrizni veretlenségünket” – értékelt Kun Attila vezetőedző.

NB II női - A csoport –9. forduló

2023. december 2., 16:00

Városi Sportcsarnok, Bük

Büki TK Bükfürdő – Győri ETO KC: 30-34 (16-16)

 

Az Akadémia 2-es csapat Debrecenben járt, ahol megrendezésre került az Akadémiai Bajnokság második tornája. Kerékgyártó Zsolték sok tapasztalatot szereztek a két nap alatt, amely a torna harmadik helyét eredményezte. A versenykiírásban megőrizték vezető helyüket, a folytatásban céljuk a vezető hely megtartása.

„A hosszúra nyúlt utazás után még éppen időben érkezett a csapat a mérkőzés helyszínére, ahol a NEKA együttese várt ránk. Az első félidőben kicsit ólmosan mozogtak a lábak, de a másodikra átestünk a holtponton, így az összecsapás végére kialakult egy határozott különbség” – kezdte értékelését Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

Győri ETO KC – NEKA: 35-26 (15-15)

„A második napon a rendező Debrecen ellen kezdtünk. Sajnos a Loki-fóbiánk újra előjött, így elvesztettük a mérkőzést. Ellenük többször előfordul, hogy hiába játszunk jól, akár jobban is, mint ők, ezt nem tudjuk gólokban megjeleníteni. Ezúttal is így történt, hogy hiába dolgoztunk ki jobbnál jobb lövőhelyzeteket, sokszor a kaput sem találtuk el” – folytatta a vezetőedző.

Győri ETO KC – DVSC: 22-28 (12-15)

„A következő mérkőzésen a kicsivel frissebb Ferencváros ellen léptünk pályára, hiszen ők csapatot cseréltek az első nap után, így "csak" a második meccsüket játszották 24 óra leforgása alatt, míg mi a harmadikat. Sajnos minket sérülések, betegségek is hátráltattak a felkészülésben, ezért a második félidőben nem voltunk méltó ellenfelei a budapestieknek. A jelenlévő játékosaink minden tőlük telhetőt megtettek, de ezen a hétvégén ez kevésnek bizonyult” – zárta értékelését Kerékgyártó Zsolt.

Győri ETO KC – FTC: 30-40 (15-17)

Az Akadémia 3-as alakulat két győzelmet szerzett az I. osztályú U15-ös bajnokság legutóbbi fordulójában.

„Az első mérkőzésen nehéz összecsapásra készültünk, nagyon meg kellett dolgozni ezért a győzelemért. Szokatlanul sok kiállítást és büntetőt kaptunk, ezek nehéz pillanatok voltak, de mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton” – mondta Bordásné Horváth Marianna edző.

U15 I. osztály, 5. forduló

2023. december 3., 14:20

Városi Sportcsarnok, Kozármisleny

Szombathelyi KKA – Győri ETO KC: 24-27 (12-12)

 

„A második meccsen azok kaptak főként lehetőséget, akik pihentebbek voltak. Jó iramban kezdtük a mérkőzést, sok könnyű gólt szereztünk, védekezésben bátrabban nyitottuk meg a falat. Ezzel a győzelemmel sikerült megkoronázni a napot és egyben az őszi sorozatot. Bizakodva várjuk a folytatást” – fogalmazott Bordásné Horváth Marianna.

U15 I. osztály, 5. forduló

2023. december 3., 16:30

Városi Sportcsarnok, Kozármisleny

Siófok KC – Győri ETO KC: 25-44 (16-26)