A 2023-as év utolsó mérkőzéseit a SZISE otthonában játszotta a Győri ETO KC Akadémia 1-es és 2-es csapata. Kun Attila együttese szoros mérkőzésen szenvedett vereséget, míg Kerékgyártó Zsolt alakulata gólgazdag találkozón ünnepelhetett kétgólos győzelmet.

„Nagy rangadóra készültünk a mérkőzés elött, mivel az ellenfél magasabb szintű felnőtt bajnokságban edződik, amely a védekezésükben teljes mértékben látszott. A játékvezetők maximálisan partnerek voltak a kőkemény védekezésben, amihez mi csak a második félidő közepére tudtunk alkalmazkodni. A sebességünk és a fizikális felkészültségünk bizakodásra adhat okot, de a gyorsaság sok hibát eredményezett – ezen még sokat kell dolgoznunk. Az ilyen vereségek viszont jó alkalmak arra, hogy sokat tanuljunk belőle” – értékelt Kun Attila vezetőedző.

„Nagyon büszke vagyok a lányokra a küzdőképességük és a csapategységünk miatt. A 2023-as évben közel 50 mérkőzést játszottunk, amelyen csak négyszer hagytuk el vesztesen a pályát. Gratulálok mindenkinek ehhez az évhez. Boldog karácsonyt, jó pihenést és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok minden sportolónknak, családjaiknak, szurkolóinknak és a segítőimnek, akik maximális teljesítményt nyújtottak ebben az évben” – tette hozzá Kun Attila.

U19 I. osztály, Nyugati csoport, 11. forduló

2023. december 20, 16:00

Kistext Sportcsarnok, Budapest

SZISE - Bamba Marha - Győri ETO KC: 35-32 (18-14)

 

„Az idei utolsó mérkőzésünkre a Szent István SE csapatához látogattunk el. A találkozón rengeteg labdát ajándékoztunk a hazaiaknak, akik nem ügyetlen csapat lévén, végig nyomás alatt tartottak bennünket. Az összecsapás alakulása egy hullámvasút nyomvonalához volt hasonlítható; hullámhegyek és hullámvölgyek között száguldoztunk. A legfontosabb célunkat viszont elértük, ugyanis két ponttal gazdagodtunk” – mondta Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

U17 I. osztály, Nyugati csoport, 11. forduló

2023. december 20, 14:00

Kistext Sportcsarnok, Budapest

SZISE - Bamba Marha - Győri ETO KC: 40-42 (21-23)