2024. január 27-én felkészülési tornán vett részt a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata Sárváron. A fiataloknak nem volt könnyű dolga, mivel 5-6 évvel idősebbek ellen kellett pályára lépniük. A torna másnapján 2024. január 28-án már az U19 III. osztály-A csoportjában kellett helyt állniuk, ahol ugyancsak idősebbek ellen kellett bizonyítani.

„Örültünk a sárvári torna meghívásnak, tökéletesen beleillett a felkészülési időszakunkba. Egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, hogy időközben egy bajnoki mérkőzésünket előre kellett hozni és a torna másnapján ezt le is kellet játszani. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk a tornát és folyamatosan forgatva a játékosokat felhasználunk minden percet a tanulásra, gyakorlásra. Ennek megfelelően nem az eredményt tartottuk szem előtt, hanem tudatosan, előre megbeszélt játékpercekkel dolgoztunk, hogy mindenki ugyanannyi időt legyen a pályán. Célunk az volt, hogy a megfelelő mérkőzésterhelést minden játékos megkapja, emellett a taktikai gyakorlásra, illetve a játékszituációk megoldására is lehetőség nyíljon. Amit tudni kell, hogy ezen a tornán mi csapatunk volt a legfiatalabb, hiszen 2009/2010-es korosztállyal mentünk, míg a többi alakulatban 5-6 évvel idősebb játékosok voltak. Mivel az U19 III. osztályban is ilyen korú ellenfelekkel találkozunk, ez mindenképp elősegíti a fiatalok fejlődését a játék minden szegmensében. 20 játékossal neveztünk a tornára, ebből 18 mezőnyjátékos és 2 kapus volt. Mérkőzésenként 4 játékost pihentettünk, így a következő összecsapáson frissebb erőket is volt lehetőségünk bevetni.” – vélekedett a tornáról előzetesen Bordásné Horváth Marianna vezetőedzőedző.

„A torna első mérkőzését a Lébény ellen játszottuk, ahol a félidei magabiztos előnyünket megtartva nyertünk” – foglalta össze röviden a nyitányt Bordásné Horváth Marianna.

2024. január 27., 9:55

Sárvár Aréna, Sárvár

Győri ETO KC-Lébényi KSE: 24-15 (13-4)

Győri ETO KC: Szakács Vivi 4, Burányi Szófia, Lendvai Emily 1, Lidi Vivien 3, Horváth Réka 1, Molnár Hanna 1, Reizinger Friderika Ibolya (K), Takács Csenge (K), Porubszki Lara 2, Dala Roberta 2, Balog Niki 2, Marian Hanna 2, Jancsurák Flóra 1, Pintér Kitti 1, Pintér Nelli 1, Sarus Szofi 3

 

„A második mérkőzést a bajnokságunkat is fölényesen vezető Bük csapatával vívtuk, ahol sajnos már az első félidőben megmutatkozott a két csapat közti különbség. Azonban dicséretes, hogy a folytatásban huszáros hajrával, 7:0-ás sorozattal csökkentettünk a gólkülönbségen” – értékelt Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.

2024. január 27., 12:40

Büki TK Bükfürdő-Győri ETO KC: 26-20 (18-7)

Győri ETO KC: Szakács Vivi 5, Burányi Szófia 1, Kiss Pandora Flóra 3, Mucza Dóra, Horváth Réka 1, Molnár Hanna 2, Reizinger Friderika Ibolya (K), Takács Csenge (K), Porubszki Lara, Imre Vanessza 3, Balog Niki, Marian Hanna, Biró Szonja, Pintér Kitti 2, Pintér Nelli 1, Sarus Szofi 2

„A harmadik összecsapást a házigazdákkal játszottuk, ahol végig domináltunk és a kissé gólszegény első félidő után sima győzelmet arattunk” – mondta Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.

2024. január 27., 14:30

Sárvári Kinizsi SE-Győri ETO KC: 9-16 (3-6)

Győri ETO KC: Kiss Pandora Flóra 2, Burányi Szófia 3, Lendvai Emily, Lidi Vivien, Mucza Dóra, Molnár Hanna 1, Reizinger Friderika Ibolya (K), Takács Csenge (K), Porubszki Lara, Dala Roberta, Imre Vanessza 2, Marian Hanna 2, Biró Szonja, Pintér Kitti 4, Jancsurák Flóra 1, Sarus Szofi 1

 

„A negyedik összecsapáson a Celldömölk állt velünk szemben, ahol egy szuper rajtot követően 4 gólos vezetést szereztünk. Majd az ellenél dupla kiállítását nem jól reagáltuk le, így döntetlennel fordultunk. A szünet után kiegyenlítődött a játék, ahol már a fáradság jelentősen befolyásolta a teljesítményt, végül ellenfelünk jött ki jobban ebből a helyzetből és 1 góllal győzni tudott” – foglalta össze az utolsó mérkőzést Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.

2024. január 27., 16:20

Győri ETO KC-Celldömölki VSE: 15-16 (7-7)

Győri ETO KC: Szakács Vivi, Burányi Szófia, Lendvai Emily 1, Lidi Vivien, Horváth Réka 1, Molnár Hanna 1, Reizinger Friderika Ibolya (K) 1, Takács Csenge (K) 2, Imre Vanessza, Balog Niki 3, Marian Hanna 1, Biró Szonja 1, Jancsurák Flóra 1, Pintér Kitti 1, Pintér Nelli 1, Sarus Szofi 1

„Összefoglalva ezt az eseménydús játéknapot, kimondottan hasznosnak és több szempontból is tanulságosnak ítéltük meg Pigniczki Krisztina edző kollégával. Láttuk a fejlődést az egyéni és a csapatjátékon, hogy az Akadémiai edzésszám és edzésterhelés hosszú távon milyen minőségben mutatkozik meg már fél éves munka után is a játékosokon. Örvendetes, hogy szeretnek nálunk játszani a gyerekek és ennek a napnak csapat összetartó ereje is volt. Büszkén viselik az ETO mezt, inspirálják egymást mindenben. Végül a 3. helyen zártuk a tornát, ahol három olyan csapattal is játszottunk, akikkel a bajnokságban is kemény csatákat vívtunk ősszel. Ezúton is gratulálunk a hazai szervezőknek, hogy egy minden szempontból megfelelő, jó színvonalú játéknapon hozzásegítettek minket is a bajnokság sikeres folytatásához” – összegezte az eseményt Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.

Az eseménydús napot 2 fiatal is összegezte:

„A tornát a Lébény csapata ellen kezdtük, ahol már az első félidőben megszereztük a vezetést, amit a meccs végéig megőriztünk. A második meccset a bajnokságot vezető Büki TK-val játszottuk. Jól kezdtünk, de a sok technikai hiba miatt ellenfelünk több góllal is ellépett. A második félidőben újra magunkra találtunk, de ez már nem volt elég a győzelemhez. Ezután a hazai csapattal mérkőztünk meg. Ezen az összecsapáson a védekezés és a támadás is összeállt, így egy sikeres meccset tudhattunk magunk mögött. Végül a második helyért küzdöttünk meg a celldömölkiekkel. Bár a derbi elején megszereztük a vezetést, a félidő döntetlennel zárult. A fáradtság ellenére végig küzdöttünk, de sajnos egy góllal alulmaradtunk, így a harmadik helyen zártuk a tornát. A tornán mindenki jól érezte magát, a hibáinkból az edzők segítségével tudunk tanulni, pozitívan állunk a szezon második feléhez” – mondta Takács Csenge (#17)

„Már nagyon vártuk az év első megmérettetését Sárváron. Bizakodtunk egy jó helyezésben, de elsősorban a játék gyakorlása volt számunkra a fontos. Az első meccsen magabiztosan kezdtünk, voltak hibáink, de próbáltunk mindig felállni belőle. Az utolsó meccsen már mindenkin érződött a fáradtság. Így a harmadik helyen tudtunk végezni” – foglalta össze röviden a napot Burányi Szófia (#4)

 

„A zsúfolt hétvége ellenére a gyerekek derekasan helyt álltak, a Répcelak ellen is szép különbséget sikerült közé tenniük. Innentől megkezdjük a tavaszi szezont, ahol szintén szükség lesz kitartásra” – nyilatkozta a Répcelak elleni meccs után Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.

„Hosszú és fárasztó hétvégénk volt, ez a meccs végén meg is látszott szerintem, de nagyot küzdöttünk, egyben volt a csapat. Az őszi meccsen megvert minket a Répcelak. Érezhető volt, hogy azóta fejlődtünk, a figurákat is jobban tudjuk, jobban összeállt a csapat, így gondoltuk, hogy ezen az összecsapáson több esélyünk lesz” – mondta a meccsen 9 találatig jutó Porubszki Lara.

U19 III. osztály-A, 13. forduló

2024. január 28., 18:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC-Répcelaki SE: 34-21 (17-12)

Győri ETO KC Akadémia 3: Kiss Pandora Flóra 1, Balog Niki 3, Köteles-Baunok Ivett 2, Baracskai Liza 4, Pintér Kitti, Porubszki Lara 9 (4), Jász Dorina 4, Imre Vanessza 4, Pőcze-Eisenberger Anna (K), Mucza Dóra 1, Takács Csenge (K), Biró Szonja, Dala Roberta 1 (1), Oross Tímea Sára 5