2024. február 21-én Kozármislenybe látogatott a Győri ETO KC Akadémia 1-es és Akadémia 2-es csapata. Az ellenfél hazai pályán felmutatott mérlege tiszteletet parancsoló, de a cél így is a 2-2 pont begyűjtése volt. Végül Kerékgyártó Zsolt fiataljai egy rossz kezdés után nem tudtak talpra állni, viszont Kun Attila csapata egy szoros meccsen elhozta a 2 pontot. Az eltérő végkimenetel után értékeltek az edzők és játékosaik is.
„Súlyos vereséget szenvedtünk a Kozármislenytől idegenben. Komoly tanulsággal szolgált számomra a mérkőzés. Már huzamosabb ideje ennek a meccsnek rendeltem alá az edzéseinket és néhány mérkőzés bizonyos szakaszait. Videón elemeztük a hazaiak játékát, tehát gyakorlatilag úgy készültünk, mint egy felnőtt csapat egy komoly rangadóra. Ezzel akkora terhet raktam a játékosokra, hogy amikor az első percekben ki nem kényszerített hibákat követtünk el, egy olyan negatív spirálba kerültek, amiből az egész meccs alatt nem tudtam kihúzni őket. Hibát hibára halmoztunk, sem védekezésben, sem támadásban, nem tudtuk még csak megközelíteni sem az előre tervezett dolgainkat. A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket, megérdemelten győztek, még ilyen osztálynyi különbséggel is” – értékelt csalódottan Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.
„A meccs elejétől kezdve rengeteg technika hibát követtünk el, amit az ellenfél kihasznált, így végig nyomás alatt tudott tartani minket. Voltak jó megoldásaink, de sajnos nem tudtuk megvalósítani az összecsapásra kitűzött céljainkat. Tanulunk belőle és a következő mérkőzésre koncentrálunk, mert a cél adott, ami a legjobb négy közé kerülés” – nyilatkozott a meccsen 3 gólt szerző Molnár Zsófia (#44).
U17 I. osztály-Nyugat, 18. forduló
2024. február 21., 15:00
Városi Sportcsarnok, Kozármisleny
Kozármisleny SE-Győri ETO KC: 39-21 (20-11)
Győri ETO KC Akadémia 2: Tőkés Lilla 2, Flaskár Emma, Nagy Szofi Natasa, Willmann Viktória, Körmendi Lara (K), Somogyi Lilla Júlia 5 (4), Tagai Virág, Molnár Zsófia 3, Czifra Fruzsina (K), Pásztor Emi 1, Horváth Berta 1, Szalai-Nagy Zita 1, Léránt Eszter 3, Dobák Csenge 1, Takács Maja Márta 4, Kányai Villő Réka
„Nagyon kemény küzdelemben sikerült elhoznunk a 2 pontot Kozármislenyből. Jól nem játszottunk, de az akaratunk és hitünk egész meccsen velünk volt. Nekünk ez nagyon fontos, hogy ilyen hozzáállású lányokkal dolgozhatunk. Nagybetűs CSAPAT-ként funkcionáltunk” – mondta elégedetten Petróczi Viktória kapusedző.
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, eleve a hosszú utazás sem könnyítette meg a dolgunkat. Végig fej-fej mellett haladtunk a hazaiakkal, ám a végén megmutattuk, hogy tudunk küzdeni egymásért és a csapatért. Büszke vagyok a csapatra” – nyilatkozott a meccsen 6 találatig jutó Szár Evelin (#38).
U19 I. osztály-Nyugat, 18. forduló
2024. február 21., 17:00
Városi Sportcsarnok, Kozármisleny
Kozármisleny SE-Győri ETO KC: 30-31 (15-14)
Győri ETO KC Akadémia 1: Korsós Aliz (K), Rédecsi Polett 4, Lévai Lili, Granát Dorka 2, Bordás Bianka, Nyerges Anna, Halász Viktória Napsugár, Szár Evelin 6, Vári Arina, Schmél Zoé 6 (3), Varga Dalma 7, Raczenböck Blanka, Dobány Kitti (K), Jaczkó Lili, Farkas Eszter Nóra 6, Takács Maja Márta