2024 februárja felemásra sikeredett a Győri ETO KC akadémiáján az eredményesség tekintetében. Beszámolhatunk fontos győzelmekről és meglepő vereségekről is. A számok összegzése mellett ezúttal a szakmai stáb is kifejtette véleményét a havi történésekkel kapcsolatban. Elégedetten nyilatkoztak játékosaik teljesítményéről és hisznek benne, hogy a befektetett munkának köszönhetően a szezon végén sikerül majd elérni a kitűzött célokat.

„A mi csapatunkban nem az a fontos, hogy kik lövik a gólokat, hanem az, hogy hogyan alakítjuk ki azokat a helyzeteket, amikből gólt szerzünk. Ez adja a mi egységünket és erősségünket. Örülök a havi 100%-os teljesítménynek és gratulálok minden játékosomnak és stábtagnak” – nyilatkozott az Akadémia 1-es csapat februári teljesítményéről Kun Attila vezetőedző.

„Kapusaink teljesítményével maximálisan meg voltunk elégedve február hónapban. Minden meccsen hozzá tudták tenni a maguk részét a csapat sikeres szerepléséhez” – értékelt az Akadémia 1-es hálóőrök szemszögéből Petróczi Viktória kapusedző.

 

 

„Februárban 7 mérkőzésen kellett volna pályára lépnünk, 4 U17-es és 3 vármegyei bajnokin. Sajnos egy ellenfél nem tudott minket fogadni a megyében, így ott csak két meccset játszottunk, amelyeket meggyőző különbséggel nyertünk meg. Az U17-es bajnokságban 4 összecsapásból csak kettőt abszolváltunk győzelemmel, ami nehéz helyzetbe hozott bennünket a legjobb 4 közé jutásért vívott harcban. Szerencsére a remény még él! Nagyon bízunk abban, hogy a játékosok is megértették, hogy innen már nincs hibázási lehetőségünk. Dolgozunk nagy szerénységgel és még nagyobb odaadással, hogy több kellemetlen meglepetés ne érjen bennünket” – nyilatkozta az Akadémia 2-es alakulat februárjáról Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Február hónapban a megyei bajnokságban két könnyebb mérkőzésen a kapusok nagy hatékonysággal hárították a lövéseket, a védelemmel jól együtt működve. Az U17-es versenysorozatban a két könnyebb mérkőzésen nagyobb, de még a két szorosabb mérkőzésen jó százalékkal hárítottak a kapusaink” – összegezte az Akadémia 2 kapusainak februári teljesítményét Kiss Éva kapusedző.

 

 

„A hónap elején folytatódott az Ifi III-as bajnokság. Mivel mi december közepén játszottunk utoljára bajnoki mérkőzést, érdeklődve vártam, hogy mennyit fejlődtünk ezen idő alatt és ez érvényesülni tud-e a pályán. Nagyon jól helytállunk a nálunk idősebbek ellen. Voltak jó és “könnyebb” mérkőzéseink, de akadt köztük rossz is. Felkészülni és gyakorolni, mindezek mellett eredményesnek is lenni, nem egyszerű feladat. Egy U15-ös fordulónk volt, ahol a DKKA és a Kozármisleny ellen játszottunk. Egyénileg képzettebbek voltunk, így az első mérkőzés a kezdeti izgalom ellenére simává alakult. A Kozármisleny ellen nagy taktikai csata volt és sok jó egyéni teljesítménynek köszönhetően, védekezés/támadás/kapus együtt, fontos győzelmet arattunk. Készülünk tovább, hiszen a rájátszás már a hónap végén elkezdődik, szeretnénk továbbra is fejlődni és sikereket elérni. Az Ifi III-ban pedig minél több mérkőzésen szeretnénk megnehezíteni a “nagyobbak” dolgát” – értékelte az Akadémia 3 februárját Pigniczki Krisztina vezetőedző.

„Láthatóan fejlődtek kapusaink a szezon kezdetéhez képest. Ebben a hónapban is sok mindenben javultak. Remélem a szezon végéig sikerül tovább haladnunk ezen az úton” – értékelt elégedetten Hoffmann Beáta az Akadémia 3-as csapat kapusedzője a fiatalok februári teljesítményére visszatekintve.