2024. március 7-én hazai pályán fogadta a Győri ETO KC Akadémia 1-es és Akadémia 2-es csapata az Érd korosztályos gárdáit. A mérkőzések a megszokottnál nehezebben indultak a válogatott szünet utáni első bajnokin, de a megfelelő taktikai és fizikai felkészültségnek, valamint a csapategységnek köszönhetően végül magabiztos győzelmet arattak a fiatalok mindkét meccsen. Az összecsapásokról szokás szerint a főszereplők is elmondták véleményüket.

„Érdekes meccset játszottunk az érdi csapat ellen. Mondhatnám, hogy mindkét arcunkat megmutattuk, a szenvedős, kínlódós is pályára került, de a lendületes, gyorsan és pontosan játszó is. Kellett egy kis idő, hogy a múlt hónapban elszenvedett 2 vereséget feldolgozzuk, erre ráment az első félidő egy része. Szerencsére a második félidőben már azzal a lendülettel és gyorsasággal játszottunk, ami a csapatnak igazából a jellemzője. Nagyon várjuk a további kihívásokat, sajnáljuk, hogy a jövő héten nem lesz mérkőzésünk, mert ezt a lendületet szeretnénk továbbvinni. Dolgozunk tovább, hogy elérjük céljainkat” – fogalmazta meg gondolatait Kerékgyártó Zsolt vezetőedző a mérkőzés után.

„A mérkőzésre úgy készültünk, hogy ezt kötelezően hozni kell. Az első félidőben dekoncentráltak voltunk, nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot, nem tudtuk megmutatni, hogy valójában mit is tudunk. A félidőben helyre álltak a dolgok és a második játékrészben az edzésen gyakorolt elemek is visszaköszöntek. A védekezésünk is sokkal jobban összeállt és a támogatás is megvolt egymás felé a kispadról és a pályán is. Nagyon örülünk a győzelemnek és megyünk tovább” – összegezte a mérkőzést a jó formában védő kapus Czifra Fruzsina (#54).

U17 I. osztály-Nyugat, 19. forduló

2024. március 7., 14:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC-Érd: 34-21 (14-11)

Győri ETO KC Akadémia 2: Pőcze-Eisenberger Anna (K), Czifra Fruzsina (K), Tőkés Lilla, Flaskár Emma 3, Nagy Szofi Natasa 3, Falusi Luca 1, Willman Viktória 2, Somogyi Lilla Júlia 7 (3), Tagai Virág 1, Molnár Zsófia 1, Pásztor Emi 1, Horváth Berta 3, Szalai-Nagy Zita 2, Léránt Eszter 4, Dobák Csenge 6 (1), Kányai Villő Réka

 

„Egy idény során mindig vannak nehéz mérkőzések, ez egy ilyen volt. Nagyon nehéz volt alkalmazkodni ehhez az enervált, lassú játékhoz, amit az Érd játszott, bele is aludtunk többször a mérkőzés folyamán. Ettől függetlenül a győzelem az mindig fontos. Gratulálok a lányoknak” – értékelt röviden Kun Attila vezetőedző.

„Küzdelmes mérkőzésre számítottunk, tudtuk, ha nem kezdünk jól, akkor ez egy nagyon nehéz összecsapás lesz. Így is alakult, nem védekeztünk megfelelően, a támadásban sem sikerült minden, de végül nyerni tudtunk. Gratulálok én is a lányoknak” – fogalmazott Granát Dorka (#14).

U19 I. osztály-Nyugat, 19. forduló

2024. március 7., 16:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC-Érd: 28-25 (16-13)

Győri ETO KC Akadémia 1: Korsós Aliz (K), Dobány Kitti (K), Rédecsi Polett 2, Lévai Lili, Granát Dorka 1, Bordás Bianka 3, Nyerges Anna 4, Császár Dorka, Szár Evelin, Kovács Bogi, Barta Petra, Vári Arina 7 (2), Varga Dalma 5, Jaczkó Lili 3, Farkas Eszter Nóra 1, Takács Maja Márta 2