2024. április 11-én a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata Szombathelyre látogatott, hogy egy edzőmérkőzéssel készüljön a jövő heti U15 I. osztályú fordulóra. A válogatott szünet és a hivatalos mérkőzések hiányában fontos, hogy meccs szituációban is tudjanak gyakorolni a fiatalok és élesek maradjanak.
„A válogatott szünet miatt 3 hétig nincsenek hivatalos mérkőzéseink, ezért minden alkalmat megragadunk, hogy a folyamatosság ne szakadjon meg. Ez értendő a heti mérkőzés terhelésre, illetve az éles gyakorlásra, amit az edzésen nehezebben lehet előidézni. Így a Szombathely U15-ös csapatához utaztunk játszani 18 fővel, visszaadva nekik az őszi látogatásukat, ahol hasznos tapasztalatokra tettünk szert, mikor készültünk a bajnokságra. Tudtunk gyakorolni nyitott és zárt védőfallal szemben, különböző összetételű felállásokban. Szép akciókat vezettünk és páros kapcsolatokban jó megoldásokat alkalmaztunk. A fókusz az elosztott terhelésen volt, 15 percenként forgattuk a csapatot, hogy mással is szokják egymást a pályán, mint ami a megszokott. Körülbelül 30 percnyi játékidő jutott mindenkinek, ami a nagy melegben elegendőnek bizonyult. A gyakrabban elkövetett hibákat igyekszünk a következő bajnoki mérkőzésre lecsökkenteni, kijavítani. Továbbra is élünk ilyen lehetőségekkel, amik szakmailag és csapatkohézió szempontjából is hasznosnak számítanak” – összegezte a túrát Bordásné Horváth Marianna edző.