2024. április 13-án a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata hazai pályán fogadta a Szentendrét az NBII-es felsőház következő fordulójában. 3 hét telt el a rájátszás első mérkőzése óta, de a fiatalok ott folytatták, ahol abbahagyták és szinte végig vezetve magabiztosan gyűjtötték be a 2 pontot.
„Nehéz mérkőzésre számítottam, mivel ismertem a Szentendre játékstílusát, de ez még attól is rosszabb volt, mint amire számítottam. Egy nagyon halogató, számunkra lassú játékot játszottak, amibe mi is bele tudtunk időnként lassítani. Ezt kellett átlépnünk és kicsit gyorsabbá tenni. Nagyon örülök annak, hogy a rájátszás második meccsén is ilyen nagyarányú győzelmet arattunk, ezért gratulálok a lányoknak és a stábnak. Azt is tudom, hogy ennél tudunk sokkal jobban is játszani, de valószínűleg a heti edzésmunka miatt kicsit fáradtabbak voltak a lányok” – értékelt Kun Attila vezetőedző a mérkőzést követően.
„Tudtuk, hogy a Szentendre kemény ellenfél lesz, egész héten készültünk is erre. Ezzel a győzelemmel megint egy lépéssel közelebb kerültünk a feljutáshoz. A robbanékonyságunk és dinamikánk most kicsit elmaradt a megszokottól, a heti edzésterhelés miatt fáradtabb volt a csapat. Ennek ellenére mindent megtettünk a győzelemért, ami így meg is lett. Gratulálok a lányoknak” – mondta a mérkőzésen 4 találatig jutó Nyerges Anna (#32).
NBII Észak-Nyugat (A-B) Felsőház, 2. forduló
2024. április 13., 11:00
Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Győri ETO KC – Szentendrei NKE: 33-22 (18-11)
Győri ETO KC Akadémia 1: Bödő Panna (K), Dobány Kitti (K) – Rédecsi Polett 1, Balogh Lili 1, Granát Dorka 3 (2), Kiss Diána Eliza 4 (1), Bordás Bianka 2, Nyerges Anna 4, Halász Viktória Napsugár 3, Császár Dorka 1, Szár Evelin 1, Vári Arina 1, Schmél Zoé 3 (1), Varga Dalma 8, Farkas Eszter Nóra 1, Takács Maja Márta