2024. április 19-20-án rendezték az Akadémiai Torna zárófordulóját Balatonbogláron a NEKA otthonában. A Győri ETO KC fiataljai a tabellát vezetve utaztak el a Balaton déli partjára. Egy győzelem is elegendőnek bizonyult, hogy a tavalyi év után újra meglegyen a bajnoki cím. A csapat kiváló teljesítménye mellett 2 fiatal egyéni díjazásban is részesült. A hétvégét és az egész évet Kerékgyártó Zsolt vezetőedző és a játékosok is értékelték.

„Lezajlott a szezonbeli akadémiák közötti bajnokság 4. fordulója. Mivel a bajnokságban az utolsó forduló előtt az élen álltunk, csak az lehetett a célunk, hogy meg is őrizzük pozíciónkat. Ehhez rögtön az első összecsapáson a második helyezett DVSC Akadémiát kellett két vállra fektetnünk. Szerencsére a lányok óriási motivációval léptek pályára, így nem volt kérdés a mérkőzés során. Végig domináltunk, rajt-cél győzelmet arattunk. Már 10 góllal is vezettünk és bár a végére nagyon kiengedtünk, a győzelmünk nem forgott veszélyben. Ezzel a sikerrel gyakorlatilag el is értük a célunkat, első helyen végeztünk a pontversenyben” – nyilatkozott a döntőnek mondható első meccsről Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Már az elejétől kezdve tudtuk, hogy kemény ellenféllel nézünk szembe. Szinte az egész meccsen mi uraltuk a játékot, voltak hibáink, de egymást ki tudtuk mindig segíteni és egy csapatként küzdöttünk. A végén már nagy előnyre tettünk szert, viszont a figyelmetlenségeink miatt a Debrecen feljebb zárkózott, a meccset mégis mi nyertük. Ezzel még közelebb kerültünk a torna bajnoki címéhez” – értékelt az első összecsapáson 9 gólt szerző Somogyi Lilla Júlia (#21).

Akadémiai Torna, 4 forduló

2024.04.19., 18:00

NEKA Sportcsarnok, Balatonboglár

Győri ETO KC – DVSC Akadémia: 25-23 (12-11)

Győri ETO KC: Pőcze-Eisenberger Anna (K), Czifra Fruzsina (K), Körmendi Lara (K) – Tőkés Lilla 2, Flaskár Emma 2 (1), Nagy Szofi Natasa 2, Somogyi Lilla Júlia 9 (3), Jász Dorina, Tagai Virág 2, Tőre Eszter, Horváth Berta, Szalai-Nagy Zita 2, Molnár Nóra, Léránt Eszter 2, Takács Maja Márta 2, Kányai Villő Réka 2

 

„A szombati első meccset az FTC Akadémiával vívtuk, gyakorlatilag tét nélkül, hacsak a presztízs nem számít annak. Egy ETO-FTC derbi minden korosztályban éles ütközet és most sem volt ez másként. Az első pillanattól kezdve nagy iramban játszott mindkét csapat. Váltott vezetéssel jutottunk el az utolsó percbe, ahol mi lövéskényszerben voltunk, de elhibáztuk a támadást, míg a kontrából a Fradi gólt szerzett, így két góllal alulmaradtunk” – összegezte a Ferencváros elleni örök rangadót Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Tudtuk, hogy egy igen kemény meccs vár ránk a Fradi ellen. Nagyon jó volt egy olyan csapat ellen játszani, akikkel mindig szoros mérkőzéseket vívunk. A mérkőzés első perceiben nem sikerült felvennünk a gyors játék ritmusát, de szerencsére tudtuk rendezni a sorokat és visszajöttünk a meccsbe. Sajnos sok olyan hibát követtünk el, amit nem szabadott volna, de ennek ellenére végig szoros volt a küzdelem. A végjátékban az ellenfél bizonyult jobbnak, így ezen a napon az FTC gyűjtötte be a 2 pontot” – nyilatkozott a 9 találatot jegyző átlövő, Takács Maja Márta (#82).

Akadémiai Torna, 4 forduló

2024.04.20., 10:30

NEKA Sportcsarnok, Balatonboglár

Győri ETO KC – FTC Akadémia: 33-35 (17-17)

Győri ETO KC: Pőcze-Eisenberger Anna (K), Czifra Fruzsina (K), Körmendi Lara (K) – Tőkés Lilla 2, Flaskár Emma 7, Nagy Szofi Natasa 1, Somogyi Lilla Júlia 6 (3), Jász Dorina 1, Tagai Virág, Tőre Eszter 1, Horváth Berta, Szalai-Nagy Zita 2, Molnár Nóra 2, Léránt Eszter 2, Takács Maja Márta 9, Kányai Villő Réka

 

„A délutáni meccsen a hazai csapat várt ránk, szintén egy igazi tét nélküli összecsapás keretében. Itt a NEKA jobban kezdett, de nagy energiákat megmozgatva, a szünetre már vezetéssel vonultunk le pihenni. A második félidőt is jól kezdtük, de amikor megtörhettük volna a fiatal hazaiak ellenállását, rendszeresen hibákat követtünk el, ezzel fellelkesítve ellenfelünket. A végjátékban mutatott pontatlan játék és egy időntúli hétméteres kihagyása miatt egygólos vereséget szenvedtünk, mégsem voltunk szomorúak, hiszen a végső célt elértük” – foglalta össze a torna záró összecsapását Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Az utolsó meccsünket a házigazdával játszottuk. Az 1. helyünk már biztos volt, mégis egy magabiztos és kemény játékkal szerettük volna zárni a tornát. Folyamatosan fej-fej mellett haladtunk, hibáink miatt nem tudtunk nagyobb előnyre szert tenni. A végén sajnos alul maradtunk a meccsen, kicsit több koncentrációval talán nyerni is tudtunk volna” – nyilatkozott az utolsó mérkőzésről a 4 gólt szerző Tőkés Lilla (#3).

Akadémiai Torna, 4 forduló

2024.04.20., 14:00

NEKA Sportcsarnok, Balatonboglár

Győri ETO KC – NEKA: 22-23 (14-12)

Győri ETO KC: Pőcze-Eisenberger Anna (K), Czifra Fruzsina (K), Körmendi Lara (K) – Tőkés Lilla 4, Flaskár Emma 4 (1), Nagy Szofi Natasa, Somogyi Lilla Júlia 5 (1), Jász Dorina, Tagai Virág, Tőre Eszter 3, Horváth Berta, Szalai-Nagy Zita, Molnár Nóra 1, Léránt Eszter 3, Takács Maja Márta 1, Kányai Villő Réka 1

 

 

Kerékgyártó Zsolt vezetőedző a következőképpen összegezte az idei Akadémiai Tornát: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megvédeni az akadémiai bajnoki címünket. Ebben a sorozatban a korosztály legjobb játékosai lépnek fel, minden csapatban több válogatott játékossal. Nagy büszkeség, hogy mi is több sportolót adunk az U16-os nemzeti csapatba, amelynek szövetségi edzője Kun Attila, akadémiánk szakmai igazgatója. Ezek a lányok itt is bizonyították, hogy nem véletlenül tartoznak korosztályuk szűk elitjébe. Azért is jó nekünk ez a rendszer, mert pályára léphetnek azok a játékosaink is, akik jelenleg nem játszanak az U17-es bajnokságban. Itt bizonyíthatják, hogy már készen állnak magasabb feladatok végrehajtására, így a jövőjük biztosított ezen a szinten”

 

Két játékosunk egyéni díjazásban is részesült:

Somogyi Lilla Júlia (#21) lett a torna gólkirálynője 56 találattal.

 

Az edzők szavazatai alapján a legjobb kapusnak járó díjat Körmendi Lara (#19) kapta.