A Győri Audi ETO KC 2024. április 21-én a kiesés elől menekülő Kisvárdát fogadta a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában az Audi Aréna Győrben. Ez a mérkőzés nem csak azért volt különleges, mert a válogatott szünet utáni első és a Vipers Kristiansand elleni BL párharc előtti utolsó lehetőség volt a gyakorlásra, hanem azért is, mert Szár Evelin, a klub akadémiájának tehetséges beállója először léphetett pályára az NBI-ben. A nagy esemény kapcsán Evelin beszélt az idáig vezető útról.

Kezdjük a legelején, milyen gyerek voltál és hogyan jött az életedbe a kézilabda?

Mindig mozogtam kiskorom óta, sose tudtam nyugton maradni. Ha elmentünk valahova, fél óránál többet nem tudtam ülve maradni, folyamatosan mozgott ülés közben is a lábam. Apukám focizott, anyukám kézilabdázott, sőt még a nővérem is kézilabdázott, szóval mondhatni sportos családba születtem. Először én is focizni kezdtem, aztán harmadik osztály környékén adódott egy ilyen lehetőség, hogy lehet menni kézilabdázni. Ez viszonylag késői kezdés, sokan már oviban elkezdik a szivacskézivel, mikor még középen egy pad van. Én pont a szivacsról a 0-ás labdára való áttéréskor kezdtem. Anyukám beiratott, hogy próbáljam ki ezt is. Természetesen megtetszett, jobb volt dobni a labdát, mint rúgni.

 

Hogyan lettél beálló, már az elejétől fogva ez volt a posztod?

Talán már a legelső edzésen, ha jól emlékszem végig mentünk a posztokon és már akkor a beálló tetszett meg a legjobban. Érettebb fejjel visszagondolva az lehetett az oka, hogy ott nem kell annyi döntést hozni. Nem mellesleg a társaimat is szeretem segíteni, zárni nekik, hogy be tudjanak menni. Ez az életben is így van, szeretek segíteni másokon.

Mikor és hogyan kerültél az ETO-hoz?

Uraiújfalun, ahol lakunk, kezdtem a kézilabdát, egy sulis program keretein belül, ami Répcelakról jött át hozzánk. Így Répcelakon kezdtem el igazolt játékosként kézilabdázni. Ekkor U13-U14-ben területi bajnokságok voltak és egy csoportban voltunk az ETO-val. Egy meccs után keresett meg a Kocsis Tibi bácsi (Kocsis Tibor, a győri kézilabdázásban 40 éven át tevékenykedő, mára nyugdíjba vonult edző – a szerk.), hogy nem szeretnék-e Győrben kézilabdázni. Szüleimmel is felvették a kapcsolatot, egy próba edzésre is eljöhettem Győrbe, hogy megnézzem milyen a környezet és a hangulat. Ezek után döntöttünk úgy, hogy a nyolcadik osztályt már Győrben kezdjem. Szerencsére nagyon támogatóak voltak a szüleim és heti négyszer hoztak iskolába és edzésre. Következő évtől, kilencedik osztálytól kezdve viszont már koleszos lettem.

Van-e vagy volt-e esetleg példaképed?

Konkrét példaképem nincs. Nyilván sok játékost szeretek, sok játékost figyelek. Ha mégis egy konkrét személyt kéne mondanom, akkor Nora Mörköt említeném, tetszik a sporthoz való hozzáállása és az, ahogy a pályán megnyilvánul. Beállók közül két győri kötődésű játékost mondanék: Heidi Lökét és Kari Brattset Dalet, aki jelenleg is itt játszik.

A Kisvárda elleni meccs hetében már az első csapattal edzettél végig. Nehéz volt felvenni a ritmust?

Nyilván kicsit ijesztő volt, hogy az ifiből egyszer csak világsztárok közé csöppenek és ott kell megmutatni, hogy mit tudok. Az ifiben Attila bácsinak (Kun Attila edző – a szerk.) köszönhetően egy gyorsabb játékot játszunk, így nem volt annyira nehéz felvenni azt a tempót, amit ők is játszanak.

Hogyan sikerült a beilleszkedés, ha ilyen rövid idő alatt lehet ilyenről beszélni?

Alapból németet tanulok, de azért a sorozatokból és az internetes világból ragad rám az angol is. Érteni nagyjából megértem a dolgokat, viszont, ha kommunikálni kell, az nehezemre esik. Nyilván a magyarok nagyon sokat segítettek, főleg Csenge, de Kari is jól tud magyarul, szóval ő is próbált segíteni folyamatosan, mint poszttárs. Néha félig magyarul, félig angolul magyarázott, de megértettük egymást. A kapusedző, Kiss Éva is sokat segített, de összességében mindenki nagyon aranyos volt.

Elmesélnéd, hogy miként alakult a vasárnapod?

Délelőtt egy családi meglepetés buli volt, mert a héten volt a szülinapom, viszont ekkor tudtunk összejönni a családdal. A nővérem jogot tanul Pécsen és így tudott hazajönni. Előre nem tudtuk, hogy vasárnap játszani fogok, szóval az egészet egy kicsit át kellett szervezni és előre hozni. 2-re kellett ideérnem Győrbe és egyből kezdtünk egy videózással, majd öltözés és utána a meccs.

A meccset megelőző pillanatok milyenek voltak, nem izgultál?

Szerencsére nem, nyugodt tudtam maradni még annak ellenére is, hogy ez volt számomra az első alkalom az NBI-ben. Természetesen nagyon jó érzés volt így befutni, hogy a nevemet is bemondják, engem is ugyanúgy megtapsoltak, mint bármelyik világsztárt. Meccs közben is nagyon jó volt hallani a szurkolást, ez kevésszer adatik meg nekünk a korosztályos bajnokságban, maximum csak a Final4-ban van hasonló.

 

Mikor tudtad meg, hogy ténylegesen pályára is léphetsz?

A meccs elején és félidőben is melegítettem. Az 50. perc környékén szólt Per (Per Johansson – a szerk.), hogy melegítsek, mert megyek be. Kicsit nyilván ideges lettem, de meg tudtam őrizni a higgadtságomat összességében. Vica (Győri-Lukács Viktória – a szerk.) oda is szólt, hogy nehogy bestresszeljek, mert menni fog a játék. Támadásban sajnos nem kaptam labdát, viszont védekezésben örülök neki, hogy voltak faultjaim és tudtam ugyanúgy hármasban védekezni, mint a saját korosztályomban.

A mezszámod 38-as, van valami különleges jelentése számodra?

Mikor a mezszám választás volt az akadémián, akkor mi voltunk a legfiatalabbak, szóval mi választottunk utoljára. Igazából nem tudom, hogy akkor miért választottam, valamiért megtetszett. Visszagondolva az 5-ös számot szeretem és ugye 8-3=5 meg, amikor idekerültem akkor a 19-es számot kaptam és 2*19=38. Különösebben nincs jelentősége, de visszagondolva ezekhez tudom kötni a választásomat. A korosztályos válogatottban a múlt nyári EB előtt lehetett választani és nem akartam ugyanezt, szóval ott a 73-ast választottam. Anyukám 20-án, nővérem 25-én, apukám pedig 28-án született, szóval így kötődik a családomhoz ez a mezszám, hogy ezek összeadva 73-at adnak ki. Így mondhatni ott vannak velem a pályán.

Ha választhatnál bármilyen játékost legyen az aktív vagy már visszavonult, aki bejátszásokat adjon neked, akkor ki lenne az?

Nora Mörköt mondanám, szerintem neki nagyon jó passzai vannak, ahogy szoktam nézni a meccseket. Nyilván mondhatnám Stine Oftedalt is, ő pont nem volt pályán mikor játszottam a Kisvárda ellen.

 

Szabadidődben mit szeretsz csinálni, van-e valami hobbid?

Főzni nagyon szeretek, de különösebb hobbim nincs. Néha jó csak úgy sétálni a természetben és nézni az eget. Valamiért nagyon szeretem a naplementéket és napkeltéket, sokszor meg is örökítem őket.

Hol látod magad 5 év múlva?

Nyilván szeretném folytatni minél magasabb szinten a kézilabdát, akár NBI-ben vagy ha megadatik, akkor a légióskodást is szívesen kipróbálnám, hogy az milyen. Jó lenne az is, hogy ha sikerülne egyeztetnem az élsportot és a pszichológiával kapcsolatos egyetemi tanulmányokat.

Végül üzennél-e bármit a szurkolóknak és azoknak, akik támogattak az úton, hogy eljuss idáig?

A szüleimnek és nővéremnek nagyon köszönöm, hogy a mai napig támogatnak. Szüleim amelyik meccsre csak tudnak, mindig eljönnek, annak ellenére is, hogy szaktam nekik mondani, hogy nem kell, pihenjenek csak. Mindig mindent megtesznek azért, hogy nekem könnyebb legyen és egy terhet levegyenek a vállamról. A csapattársaim is nagyon szurkoltak nekem, mondta mindenki, hogy majd nézi a meccset és másnap kérdezték is, hogy milyen volt, hogy éreztem magamat. A szurkolóknak az egész csapat nevében mondhatom, hogy köszönjük a kitartó biztatást. Számomra kifejezetten jó érzés volt, hogy mikor pályára léptem, akkor is tapssal fogadtak. A meccs után is mikor mentünk körbe nagyon sokan gratuláltak, hogy ez volt az első, de nagyon jól ment és hogy lesz még ilyen.