2024 áprilisa amilyen rövidre, annyira intenzívre sikeredett a Győri ETO KC akadémiáján. A hónap eleji válogatott szünet miatt 2 hetesre szűkült a klubszezon ebben a hónapban. Az Akadémia 1 fontos meccseken aratott győzelmeket, így kiharcolva az NBI/B-be való feljutást. Az Akadémia 2 mindössze két nap leforgása alatt 2 bajnoki címet gyűjtött be. Az Akadémia 3 saját korosztályában botlott, azonban az idősebbek ellen egyre inkább fel tudják venni a versenyt. Az eseménydús csonka hónapot szokás szerint a szakmai stáb értékelte.

 

„Ez a hónapunk válogatott héttel kezdődött, ahol az Akadémia 1-es csoportjának játékosai nagyon jól szerepeltek. Ilyenkor kicsit fáradtabbnak érzem őket mikor visszaérkeznek hozzánk, de megpróbáljuk megfelelően regenerálni a lányokat. Ebben a hónapban is 2 fronton játszottunk, amelyből az NBII rájátszásának mérkőzései nagyon fontosak voltak. Az U19-es bajnokság soron következő, Siófok és Fehérvár elleni meccseit nagyon meggyőző fölénnyel és jó játékkal abszolváltuk. A rájátszásban pedig mind a 3-szor diadalmaskodtunk, amely az ellenfelek mérkőzéseinek tükrében már az NBI/B-s tagságunkat jelentette a hónap végén. Óriási öröm ez számunkra, mert ezzel biztosítjuk a gyerekeink jövő évi fejlődésének megfelelő játéklehetőségét. Nagyon gratulálok a lányoknak és minden segítőnek, aki a szezon folyamán egyengette a folyamatos fejlődésünket” – értékelte csapata áprilisi és egész éves teljesítményét Kun Attila vezetőedző.

„Az Akadémia 1-es csapat kapusai hatékonyan kiegészítették egymást, ami számokban is jól megmutatkozott. Az U19-es bajnokságban 55%-os védéshatékonysággal, az NBII-es bajnokságban 40% -al védtek a kapusok. Igazi csapatmunka eredménye volt ez, mert a védő játékosok is kiemelkedően tették a dolgukat” – foglalta össze április hónapot Petróczi Viktória kapusedző a hálóőrök szemszögéből.

 

 

„Az április hónap sikeresnek tekinthető, hiszen két bajnoki címet is megszereztünk. Megnyertük a vármegyei bajnokság aranyérmét és megvédtük Akadémiai bajnoki címünket. Ha részleteiben nézzük ezt az időszakot, akkor árnyaltabb a kép. A vármegyei pontvadászatban csak egy mérkőzésünk volt, mert legnagyobb riválisunk nem tudott kiállni ellenünk, hogy a pályán döntsük el a bajnoki cím sorsát. Természetesen örülünk a címnek, de mi mindig játszani szeretnénk, így azért keserédes ez a siker. Az Akadémiai bajnokság megnyeréséhez "csak" egy meccset kellett nyernünk az utolsó, Balatonbogláron rendezett fordulóban. Ezt meggyőző játékkal sikerült is elérni. A másik két összecsapáson is meg voltam elégedve a mutatott teljesítménnyel, de azokon nem sikerült a végjátékban megfelelően koncentrálni, így minimális vereségeket szenvedtünk. Az U17-es bajnokságban két győzelmet szereztünk, amivel megőriztük halvány esélyünket a legjobb 4 közé kerülésre. Az eddig elmondottak jelentik a fényt és a pompát, de vannak problémáink is bőven. Példátlan sérülés- és betegséghullám érte el a csapatot. Ebben a hónapban szinte nem volt olyan játékosunk, aki ne hagyott volna ki edzést és mérkőzést egészségügyi problémák miatt. Ettől függetlenül a pályára lépők mindig hatalmas lelkesedéssel, nagy energiákat megmozgatva küzdöttek egymásért és a klub sikereiért, ami nagyon pozitív a jövőt illetően” – nyilatkozott az Akadémia 2 nem akármilyen áprilisáról Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Ebben a hónapban is számos védéssel segítették a kapusok a csapatot és örülök neki, hogy mindenki ki tudta venni a részét a munkából. A mérkőzések alapján tovább dolgozunk a fejlesztendő területeken” – értékelt röviden Kiss Éva kapusedző.

 

 

„2 hetes mérkőzés nélküli időszak volt április elején, válogatott hét okán. Ezen időszak alatt a csapat nem szakította meg a munkát, folyamatos felkészülés zajlott. A technikai elemeket javítgattuk, egyéni képzések voltak és a fizikai mutatókat is fejlesztettük. U15-s forduló volt Celldömölkön, ahol a Budaörs és a Békéscsaba ellen játszottunk. A szezon talán legrosszabb napja volt ez számunkra. A megszerezhető 4 pontból 1-et sikerült valahogy összeszedni, ami azért is bosszantó most, mert az FTC kikapott, így lépéselőnybe kerülhettünk volna. A sportban viszont nincs “ha” meg “volna”. Nem tudtuk ezt a lehetőséget megragadni. Van hátra 2 forduló, 4 meccs. Kértem a lányokat, hogy mutassuk meg mennyi mindenben fejlődtünk, erősödtünk. Ha ez meglesz és vissza tudják azt adni, amit edzésen képesek megcsinálni, akkor szép szezont tudunk zárni. Az U19 III. osztályban jól vesszük az akadályokat, abba a bajnokságba jól belerázódtunk” – összegezte az Akadémia 3 felemás áprilisát Pigniczki Krisztina vezetőedző.

„A védéshatékonyság szempontjából nem mondható a legsikeresebb hónapnak az április. Ugyan a III. osztályú ifi bajnokságban hozták kapusaink a kötelező védéseket, viszont az U15-ös bajnokságban nem sikerült a csapatot segíteni. Azon vagyunk, hogy ezeket a hibákat folyamatosan kijavítsuk és fejlődjünk, ezért dolgozunk nap, mint nap” – értékelte az Akadémia 3 kapusainak áprilisát Hoffmann Beáta kapusedző.