2024. augusztus 27-én a Győri ETO KC Akadémia 1-es és Akadémia 2-es csapata újabb felkészülési mérkőzéseket játszott, ezúttal egy nemzetközi ellenféllel szemben. A német Forst United egyesülete látogatott Győrbe, hogy összemérje erejét az ETO fiataljaival. A nemzetközi élményeket értékelte edző és játékos egyaránt.

„Utolsó hazai felkészülési meccsünket, most már mondható, hogy a hagyományokhoz hűen, a német Forst United csapata ellen játszottuk. Mivel a héten már a játék pontosításán dolgoztunk, elvárás lett volna a gyors, eredményes játék. Ez az első félidőben nem az elvárható szinten valósult meg, míg a második játékrész már jobban nézett ki ebből a szempontból. A védekezésünk végig feszes maradt, de támadásban sokat kell fejlődnünk. Ezen a héten még részt veszünk egy tornán Budapesten, ahol szeretnénk tudatos, pontos játékot produkálni, hogy nyugodt szívvel várhassuk az első bajnoki fordulót.” – nyilatkozta Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Az edzőmeccs remek gyakorlási lehetőséget biztosított. Voltak ugyan hibáink, de mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez. Jövő hétre minél gyorsabban és pontosabban kell játsszunk, hiszen kezdődik a bajnokság. Úgy érzem egyre jobban összeszokunk a lányokkal és ezáltal javul a játékunk.” – összegzett bizakodva Szalai-Nagy Zita (#65).

 

„Az felkészülési időszak ötödik mérkőzését a német Forst United csapatával játszottuk. Ez egy felnőtt csapat a német Bundesliga harmadik osztályából, ami ellen tavaly is egy jó tempójú, kemény mérkőzést játszottunk, így hasonlóra készültünk most is. Az elejétől fogva a lányok nagyon jól álltak hozzá a meccshez, dinamikában és sebességben is tudtuk azt játszani, amit szerettem volna látni. Védekezésünk egy picit akadozott, de a támadójáték kompenzálta ezt. Ismét nagy lőtt gól számmal tudtuk megnyerni ezt a meccset 38-31-re. Mindenkinek tudtam megfelelő játéklehetőséget biztosítani és egyre jobban látszik, hogy mit és hogyan szeretnénk játszani. Gratulálok a lányoknak a jó játékhoz!” – értékelte az összecsapást Kun Attila vezetőedző.

„A Forst United elleni összecsapás jó megmérettetés volt számunkra! Egy gyors és jó képességű játékosokból álló csapattal kerültünk szembe! Mindig jó kiélezett mérkőzéseket játszani, főleg a felkészülési időben, hogy lássuk, hogyan is állunk. Az összecsapás első fele volt a nehezebb, de kezünkben tartottuk az irányítást és szép játékkal vezetni tudtunk. A második félidőbe, előjött pár hiba és elkezdett felzárkózni az ellenfél, de kemény védekezésünkkel megtörtük a fellángolásukat! Összességében egy nagyon jó mérkőzést tudhatunk maguk mögött, ami győzelemmel zárult.” – összegezte a mérkőzést Takács Maja Márta (#82).