2024. szeptember 13-án a Győri ETO Akadémia 2-es és Akadémia 3-as csapatai a vármegyei rivális Mosonmagyaróvárhoz látogattak a korosztályos bajnokságok második fordulójában. Az U20-as korosztályban kisebb meglepetésre otthon tartotta a két pontot, de fiatalabb csapataink nem kegyelmeztek és két-két ponttal tértek haza.
„Nagyon koncentráltak voltak a lányok, ami meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Kemény, határozott védekezés, jó kapusteljesítménnyel párosult. Mivel “hátul” jók voltunk, így támadásban is bátrabban vállalkoztak. Páros kapcsolatokban szépen dolgoztunk és az egy-egy elleni csatákat is meg tudtuk nyerni. Tesszük tovább a dolgunkat, amivel a lányok sokat tudnak fejlődni.” – mondta Pigniczki Krisztina vezetőedző.
„Izgatottan vártuk ezt a meccset is! Kicsit nehezen indultunk meg az elején, de a magabiztos védekezésünknek hála, sikerült előnyt szereznünk. A támadásokban lendületes tempót diktáltunk és ezt meg is tartottuk a meccs végéig! Örülök, hogy a csapattal egy újabb sikeres összecsapást zárhattunk!” – nyilatkozta Molnár Hanna (#81).
U16 I. osztály-Nyugat, 2. forduló
2024. szeptember 13., 14:00
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC: 16-29 (5-14)
Győri ETO KC Akadémia 3: Takács Csenge (K), Reizinger Friderika Ibolya (K) – Csonka Norina, Szakács Vivi 3, Parrag Karolina 5 (2), Oross Tímea Sára 2, Jancsurák Flóra 2, Pintér Kitti, Burányi Szófia 1, Lendvai Emily 1, Lidi Vivien 1, Horváth Réka 4 (1), Biró Szonja, Molnár Hanna 7 (1), Sarus Szófia, Marian Hanna 3
„Nehéz mérkőzésre számítottunk és az első félidőben ez így is történt. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a hajrá nekünk sikerült jobban, így három gólos előnnyel fordultunk a második félidőre. A második játékrészben a jobb erőnlétünk kidomborodott. Mindig arra készülünk, hogy a mi kapunk előtt dőlnek el a meccsek és ez ma is így volt. Amit a csapat védekezésben kitett a pályára, az példamutató volt. Míg hazaiak az első félidőben többször át tudtak rajtunk jutni, addig a második játékrészben mi fenn tudtuk tartani védekezésünk élességét, a mosonmagyaróváriak viszont nem tudták ugyanazt a szintet hozni támadásban. Öröm volt látni azt a csapatmunkát, amit a lányok produkáltak. Gratulálok minden játékosnak, azoknak is, akik ma nem voltak a keret tagjai, mert az ilyen teljesítményt csak közös erővel érhetjük el.” – értékelt elégedetten Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.
„Egész héten kiválóan edzettünk és ennek meg is lett a gyümölcse: sikerült nyernünk a mosonmagyaróvári együttes ellen. Az erőnlétünk a meccs végéig kitartott és mind védekezésben, mind támadásban is koncentráltak maradtunk. A csapat hihetetlenül küzdött és a meccsen kevés technikai hibát vétettünk, ezzel a végére felül tudtuk múlni őket.” – nyilatkozta Körmendi Lara kapus (#19) a meccs után.
U18 I. osztály-Nyugat, 2. forduló
2024. szeptember 13., 16:00
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC: 28-35 (18-21)
Győri ETO KC Akadémia 2: Körmendi Lara (K), Czifra Fruzsina (K) – Flaskár Emma 3, Nagy Szofi Natasa 6, Falusi Luca, Willman Viktória, Somogyi Lilla Júlia 6, Jász Dorina, Pintér Nelli 1, Tagai Virág, Pásztor Emi 2, Horváth Berta, Szalai-Nagy Zita 4, Vajda Luca 7, Hajdu Sára 4, Kányai Villő Réka 2