2024. szeptember 21-én a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata hazai pályán fogadta a Szigetszentmiklós együttesét az NB I/B harmadik fordulójában. A két csapat végig fej-fej mellett haladt, többnyire a Szigetszentmiklós vezetésével. A végén a győri fiatalok egyenlítettek, azonban egy utolsó másodpercben szerzett góllal győzött a vendégcsapat.
„Először is nagyon szeretnék gratulálni a lányoknak ahhoz, amilyen küzdést tanúsítottak ezen a mérkőzésen. Az elején az ellenfél kissé brutális védekezése ellen nem igazán tudtunk mit csinálni. Fel kellett venni a kesztyűt, hogy meg tudjuk őket állítani és a támadásokat végig tudjuk vinni. Nagyon szépen alkalmazkodott a csapat a játékhoz és a játékvezetőkhöz, nagyon nagy küzdéssel az utolsó percben kiegyenlítettünk, de a legvégén viszont kaptunk egy gólt. Ezeket a meccseket próbáljuk majd a következő félév során a mi oldalunkra fordítani. Szomorúak vagyunk egy kicsit, de óriási motiváció ez számunkra, hogy ilyen meccseket tudunk játszani.
„Döcögősen kezdtük a meccset, sok ziccer kimaradt, nekem is hirtelen kellett beállnom a kispadról, nehezen rázódtam bele a meccsbe. A második félidőt hátrányból kezdtük, így nem volt könnyű dolgunk. Nagyon nagyot küzdött a csapat, így az utolsó percben döntetlen volt az állás, de sajnos most mondhatni a rutin győzött. Nagyon büszke vagyok a csapatra és remélem a jövőben az ilyen meccseken nekünk sikerül elhozni a két pontot.” – mondta a mérkőzésen 5 gólt szerző Zákányi Janka (#86).