2024. szeptember 22-én a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata hazai pályán fogadta a Kozármisleny korosztályos együttesét az U16-os első osztály harmadik fordulójában. Pigniczki Krisztina csapata továbbra is magabiztos formát mutat és meggyőző különbséggel tartotta otthon a két pontot.
„A mérkőzés fő célja az volt, hogy tovább fejlődjünk és gyakoroljuk meccs helyzetben, amit edzésen tanulnak a lányok. A védekezésünk kiválóan működött, a kapusokkal együtt. Támadásban főleg az átlövésekben jeleskedtünk. Az ellenfél nyitott védekezésre kapkodva reagáltunk, ebben a szakaszban többet hibáztunk, de a védekezésben kompenzáltunk. A szünetben átbeszéltük a megoldásokat. Ezután sok szép akciót vezettünk. Mindenki kivette a részét a győzelemből, amiért nagyot harcoltunk. Gratulálok a csapatnak!” – értékelt Pigniczki Krisztina vezetőedző.
„Az elejétől kezdve magabiztosan védekeztünk és támadtunk, ennek köszönhetően meg is lett az eredménye. Büszke vagyok a csapatra és remélem, hogy a következő meccseken is ugyanilyen teljesítményeket tudunk majd nyújtani!” – mondta a 6 gólig jutó Szakács Vivi (#28).