2024. szeptember 22-én elindult az U14-es bajnokság is, melyben idén 3 csapat képviseli a Győri ETO KC-t. Az első fordulót Mosonmagyaróváron rendezték. Eredményesség szempontjából a fiatalság felemásan teljesített, de egy dolog biztos. Alig várták, hogy végre újból éles mérkőzéseket játszhassanak.

Tóth Lászlóné (Teca néni – a szerk.) és Konkoly Tamás csapata meggyőző különbségű győzelmeket aratott:

„A lányok már nagyon várták, hogy kezdődjön a gyermekbajnokság. Az első mérkőzés elején védekezésben voltak problémáink, de utána mind támadásban, mind védekezésben a lányok koncentrálva játszották végig a mérkőzést. A második összecsapáson az irányító játékost az elején nem nagyon tudtuk megtartani, de védekezést váltottuk, mindenki tette a dolgát és nyerni tudtunk. A lányok hozzáállásával nagyon meg voltunk elégedve, dolgozunk tovább.” – foglalta össze röviden a napot Konkoly Tamás edző.

Országos Gyermek Bajnokság U14 VIII. csoport

UFM Aréna, Mosonmagyaróvár

2024. szeptember 22., 12:40, 14:30

Motherson Mosonmagyaróvári KC I. – Győri ETO KC I.: 11-39 (7-25)

Győri ETO KC I. – Győri ETO KC II.: 30-10 (14-4)

 

Móricz Anita csapata két vereséggel kezdett, de a lelkesedés nem lankad és dolgoznak tovább:

„Jól indultunk, a védekezés és a támadás is bíztató volt. A mérkőzés közben, volt olyan szakasz, amikor 4 góllal is vezettünk. Aztán a védekezésünk, a koncentrációnk kezdett szétesni és sajnos vereség lett a vége! Ez a mérkőzés nyerhető lett volna!” – értékelte az MKC elleni összecsapást Móricz Anita edző.

„A második mérkőzésen a testvércsapat ellen, az ETO I. ellen játszottunk. Ezt a mérkőzést nem értékelném, számunkra nem nagyon volt keresnivaló a tudás különbség miatt. Ennek ellenére elmondhatom, hogy rengeteg munkánk van a napi edzéseken, remélem, ennél csak jobban fognak játszani a játékosaim, bátrabban!” – összegezte a házi derbit Móricz Anita.

Országos Gyermek Bajnokság U14 VIII. csoport

UFM Aréna, Mosonmagyaróvár

2024. szeptember 22., 11:45, 14:30

Motherson Mosonmagyaróvári KC II. – Győri ETO KC II.: 25-22 (14-11)

Győri ETO KC I. – Győri ETO KC II.: 30-10 (14-4)

 

Ruskó Katalin csapata nagy lelkesedéssel vetette bele magát ebbe az évadba:

„Már nagyon vártuk, hogy elkezdődjenek a mérkőzések. Külön öröm számomra, hogy szoros meccseket játszottunk. A mindennapokban nagyon lelkesen dolgoznak a lányok és jó látni a szemükben a csillogást.” – fogalmazott röviden Ruskó Katalin edző.

Országos Gyermek Bajnokság U14 VIII. csoport

UFM Aréna, Mosonmagyaróvár

2024. szeptember 22., 10:50, 13:35

KSE Bősárkány – Győri ETO KC III.: 22-22 (11-9)

Lébényi KSZSE – Győri ETO KC III.: 13-15 (6-7)