2024. szeptember 29-én hazai pályán is bemutatkozhatott tétmérkőzéseken a Győri ETO KC Akadémia 4-es csapata. Ugyanis az U15-ös bajnokság IV/B csoport második fordulóját Győrben, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezték. A fiatalok hatalmas lelkesedéssel játszottak, néha még kicsit lámpalázasan.
„Tudtuk, hogy ez a két csapat emelkedik ki a csoportból, ennek megfelelően készültünk. Két ellentétes félidőt produkáltunk. Az első félidőben látszott a lányokon, hogy többen túlizgulták a győri bemutatkozásukat. Nagyon akartunk, viszont ez erőlködésbe ment át. Hátulról nem jöttek védések, elől nem voltak jó döntéseink. Fordulás után a kapuban feljavultunk. Sok energiát mozgósítottunk a felzárkózásra, ennek meg is lett az eredménye. Többször átvehettük volna a vezetést, de sok ziccer kimaradt. Fokozatosan építjük magunkat minden területen, sok ilyen meccsre van szükség.” – értékelte a Mosonmagyaróvár elleni rangadót Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.
„Szerintem a meccs első félidejében még nem állt össze a védekezésünk, támadásban egy kicsit bizonytalanok voltunk. Ami fontos lett volna, hogy ne hagyjunk ki ennyi helyzetet! Ezen kívül szerintem élvezetes mérkőzést játszottunk.” – mondta Francsics Jázmin (#49) az MKC elleni mérkőzésről.
„A második mérkőzés is azt hozta, ami várható volt. Jobban tudtuk forgatni a csapatot, védekezésben és támadásban is bátrabbak voltunk. Összességében dicséret illeti a lányokat a jó hozzáállásért és küzdőszellemért.” – összegezte a második mérkőzést és a napot Bordásné Horváth Marianna.
„A második mérkőzésre az egész csapat felpörgött és ez látszott is a játékunkon. A védekezés egy kicsit összeszedetlen volt, azonban támadásban könnyen szereztük a gólokat. Célunk, hogy a következő mérkőzéseken tovább fejlődjünk és kevesebb hibával játszunk.” – mondta Baukó Anna Luca (#27).
Országos Gyermek Bajnokság U15 IV/B csoport, 2. forduló
2024. szeptember 29., 9:00, 16:00
Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Győri ETO KC – Motherson Mosonmagyaróvár: 20-21 (6-11)
Győri ETO KC Akadémia 4: Mézes Amira Anna (K), Mészáros Polett (K), Gyurics Johanna (K) – Gyalog Szonja 3, Horváth Laura 5 (2), Baukó Anna Luca 1, Francsics Jázmin 4, Fücsök Csenge, Réczi Dóra 1, Király Annamária, Schmölcz Luca 3, Jenőfi Franciska, Zalka Zoé 2, Rádi Róza, Gáncs Fanni 1, Czémán Júlia
Start SE Szentkirályszabadja – Győri ETO KC: 23-41 (13-21)
Győri ETO KC Akadémia 4: Mézes Amira Anna (K), Mészáros Polett (K), Gyurics Johanna (K) – Gyalog Szonja 1, Horváth Laura 1, Baukó Anna Luca 3, Francsics Jázmin 6, Fücsök Csenge 1, Réczi Dóra 2, Király Annamária 2, Schmölcz Luca 3, Jenőfi Franciska 2, Zalka Zoé 8, Rádi Róza 2, Gáncs Fanni 8, Czémán Júlia 2