2024. október 16-án a Győri ETO KC Akadémia 1-es és Akadémia 2-es csapatai Érdre látogattak a korosztályos bajnokságok következő fordulójában. Komoly ellenállásra készültek és ez nem is lett másképp. Egy győzelemmel és egy vereséggel tértek haza Győrbe a fiatalok.

„A soron következő mérkőzésünkön Érdre utaztunk, ahol nem tudtuk, hogy milyen erősségű ellenfélre számíthatunk, mert elég vegyes eredményei voltak eddig a házigazdának. Ráadásul a bajnokság lebonyolítási rendszere miatt nagyon nehéz a lányokat tűzben tartani, mivel ritkán vannak mérkőzések ebben a rendszerben. Az első félidő azzal telt, hogy kerestük önmagunkat. Gyakorlatilag két ellentétes játékrészt produkáltunk. Az első félidőben meg kellett találni azt a sebességet, azt a játékot, amivel eredményesek lehetünk. Erre ráment az első 30 perc, így döntetlennel fordultunk. A második félidőt úgy kezdtük, ahogy minden meccset kezdeni kellene, egy nagyon jó, nagyon mozgékony védekezésből sok labdát szereztünk, könnyű gólokat tudtunk lőni. A játékrész derekára elhúztunk tíz góllal, majd a hajrában kicsit leengedtünk, de így is magabiztos 7 gólos győzelmet arattunk. Arra kell figyelnünk a jövőben, hogy ez a fajta magunkra találás ne tartson ilyen sokáig, hanem minél hamarabb elérjük azt a sebességet és ritmust, amivel gyakorlatilag bárkit meg tudunk verni ebben a bajnokságban.”  – nyilatkozta Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Számítottunk rá, hogy egy kemény mérkőzést fogunk játszani, viszont az utazási nehézségek miatt nem tudtunk kellő energiával pályára lépni. Az első félidőben sok hibával játszottunk és a védekezésben sem tudtuk ezt kijavítani, így döntetlennel zártuk a játékrészt. A félidő után viszont átlendültünk a nehézségeken, így a második játékrészben egy nagyobb előnyt kialakítva megnyertük a mérkőzést.” – nyilatkozta a 3 találatig jutó Tagai Virág (#42).

U18 I. osztály-Nyugat, 5. forduló

2024. október 16., 16:30

Érd aréna, Érd

Érd – Győri ETO KC: 22-29 (15-15)

Győri ETO KC Akadémia 2: Körmendi Lara (K), Pőcze-Eisenberger Anna (K) – Tőkés Lilla 1, Flaskár Emma 4, Nagy Szofi Natasa 2, Willman Viktória, Somogyi Lilla Júlia 7 (4), Jász Dorina, Pintér Nelli 3, Tagai Virág 3, Tőre Eszter, Pásztor Emi, Horváth Berta 1, Szalai-Nagy Zita 3, Léránt Eszter 3, Hajdu Sára 2

 

„Ilyen meccsre számítottunk előzetesen, mint amilyen végül volt a tegnapi. Tudtuk, hogy az Érd hazai pályán, kellemetlen játékkal ilyen eredményeket tud elérni, megverte a Mosonmagyaróvárt, megverte a NEKA-t. Nagyon kellemetlen az a játék, amit játszanak, ehhez kellett alkalmazkodni, ami az első félidőben egyáltalán nem sikerült, a másodikban már feljavult a védekezés, így kevesebb gólt kaptunk. Felzárkóztunk az utolsó pillanatokban és újból utolsó fél perces döntési helyzeteken múlott a mérkőzés, amikben nem mi lettünk a jobbak.” – értékelt Kun Attila vezetőedző.

„Sokat készültünk és videóztunk az Érd elleni mérkőzésre. Az elején a rendezetlen védekezésünk miatt előnyt szereztek a hazaiak, amit csak a második félidőben sikerült ledolgoznunk, ahol nagyot küzdött a csapat. Sok rontott helyzetünk és technikai hibánk is volt, majd az utolsó pillanatban egy apró hiba miatt nem sikerült megszerezni az egyenlítő gólt. Nem könnyű újból egy góllal kikapni, de mindent megteszünk, hogy a következő meccseken ez a mérleg a mi oldalunkra billenjen.” – mondta a mérkőzésen 5 gólt szerző Zákányi Janka (#86).

U20 I. osztály-Nyugat, 5. forduló

2024. október 16., 18:30

Érd aréna, Érd

Érd – Győri ETO KC: 34-33 (20-18)

Győri ETO KC Akadémia 1: Korsós Aliz (K), Horváth Zelda (K) – Flaskár Emma, Bristyán Dorina 6 (1), Balogh Lili 3, Granát Dorka 4 (1), Somogyi Lilla Júlia, Nyerges Anna 4, Szár Evelin 2, Mészáros Anna 2, Molnár Zsófia, Kovács Bogi 1, Szebeni Dorina 1, Hajdu Sára, Takács Maja Márta 5, Zákányi Janka 5