2024. október 18-án a megszokottól eltérő időpontban, pénteken játszotta soron következő NB I/B-s mérkőzését a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata. Kun Attila csoportja Orosházára látogatott, annak reményében, hogy ezúttal sikerül a maguk oldalára billenteni a mérleg nyelvét egy szoros összecsapáson. Ez nem sikerült, azonban a vezetőedző bizakodva tekint a jövőbe.

„Alsóházi rangadóra készültünk! Az Orosháza játék erejét nem tükrözi a táblázaton elfoglalt helyezése. Egy nagyon hosszú út után tudtunk játszani egy extra első félidőt, kevesebb hibával, mint az előző mérkőzéseken. A második játékrész elején felpuhult a védekezésünk, amit csak 5 gólos hátránynál tudtunk korrigálni! Nagyon szépen visszajöttünk a meccsbe, de döntő szituációkban belehibáztunk döntetlennél és a hazaiak ezt könyörtelenül kihasználták! A tanulási folyamatban még itt tartunk, de én látom a továbblépés biztató jeleit, a küzdést, az akarást, a játékhoz való hozzáállást és a vágyat a győzelemre!” – értékelt bizakodva Kun Attila vezetőedző.

„A mérkőzést lendületesen kezdte az ellenfél, viszont ez nem okozott nekünk gondot. Egészen az első félidő végéig fej-fej mellett haladt a csapat. A második játékrész elején kicsit megpuhult a védekezésünk és kapus bravúrok sem érkeztek, így az ellenfél nagyobb előnyre tett szert. A találkozó vége felé sikerült visszazárkóznunk, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy elhozzuk a két pontot. Tanulunk a hibáinkból és remélem a tavaszi visszavágón miénk lesz a győzelem!” – nyilatkozta a mérkőzésen 4 gólt szerző Varga Dalma (#62).