2024. október 28-án rendezték meg a központi akadémiai kiválasztó első fordulójának első napját. Idén a kezdő állomás Győrben volt, ahol a jelentkezők a Győri ETO KC szakemberei által levezényelt edzéseken mutathatták meg, hogy ott a helyük jövőre az akadémiai rendszerben. A rekord mennyiségű 274 leány jelentkezőből 67-nek kellett Győrben bizonyítania.
2024-ben immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ az akadémiai kiválasztót. A kezdeményezés erejét mutatja, hogy a jelentkezők összlétszáma, ami meghaladta a 600 főt, kimagasló emelkedést mutatott az elmúlt két évhez képest. Az első forduló az országban három helyszínen kerül megrendezésre, ha a lányokat nézzük. Először Győrben, majd Budapesten, végül pedig Debrecenben. Az ország régiókra osztása megkönnyíti a jelentkezők dolgát, mivel így nem kell órákat utazni, hogy részt tudjanak rajta venni.
A kiválasztó sorozat idén Győrben kezdődött, ahol 67 fiatalt nézhettek meg a szakemberek. Az első forduló tétje mindössze annyi, hogy ki jut tovább a másodikba, ami a NEKA balatonboglári létesítményében lesz megtartva. A fiatalok három turnusban bizonyíthattak az edzéseken, melyeket a Győri ETO KC akadémiájának szakemberei tartottak. Mindeközben a többi akadémia stábja árgus szemekkel figyelte, hogy kik lehetnek a jövő tehetségei. Kun Attila – akadémiánk szakmai igazgatója – elmondta, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, ahogy az elmúlt években is. Sőt azt is elárulta, hogy az idei felhozatal kifejezetten ígéretesnek tűnik.
A kiválasztó sorozat október 29-én Budapesten a Ferencvárosnál folytatódott, majd az első forduló október 31-én Debrecenben zárul a lányok számára.