2024. október 30-án a Győri ETO KC Akadémia 1-es, Akadémia 2-es és Akadémia 3-as csapata is bizonyíthatott újra a korosztályos bajnokságokban. Az idősebbek hazai pályán fogadták a Szombathely és a Mohács együttesét, a fiatalabbak pedig Székesfehérvárra látogattak.

„A Szombathely csapatát fogadtuk a soron következő fordulóban, akikkel általában szoros meccseket szoktunk játszani. Most sikerült olyan mentalitással pályára lépni, amely nagy arányú győzelemhez vezetett. Egy kicsit felborítottam a megszokott rendet, de elmagyaráztam a lányoknak, hogy mi, miért van, ők pedig maximálisan betartottak mindent a megbeszéltekből. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen fegyelmezetten tudtunk játszani. Úgy gondolom, ha ez így halad tovább, akkor el fogjuk tudni érni a céljainkat. Gratulálok a csapatnak, mindenki hozzá tudott tenni a mai mérkőzéshez!” – értékelt Kerékgyártó Zsolt vezetőedző.

„Számítottunk rá, hogy a tabellán az utolsó helyek egyikén álló Szombathely ellen egy nyerhető meccset fogunk játszani, ennek ellenére természetesen mindent bele kellett adnunk, hogy miénk lehessen a két pont. A határozott védekezésünkkel viszonylag sok hibára kényszerítettük az ellenfelet és a gyors támadójátékunkkal már az első félidőben is komoly előnyre tettünk szert, amit a második félidőben tizennégy gólra növeltünk.” – összegzett a mérkőzésen 4 találatig jutó Oross Tímea Sára (#33).

U18 I. osztály-Nyugat, 6. forduló

2024. október 30., 14:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC – Szombathelyi KKA: 38-24 (21-12)

Győri ETO KC Akadémia 2: Körmendi Lara (K), Czifra Fruzsina (K) – Tőkés Lilla 3, Flaskár Emma 3, Nagy Szofi Natasa 3, Falusi Luca 4 (2), Willman Viktória 1, Somogyi Lilla Júlia 4, Baracskai Liza 1, Pintér Nelli 1, Oross Tímea Sára 4, Tagai Virág, Tőre Eszter 3, Horváth Berta 5 (2), Szalai-Nagy Zita 5, Léránt Eszter 1

 

„A Mohács ellen felsőházi rangadót játszottunk az U20-as bajnokságban. Nem volt NB I-es mérkőzése a felnőtt csapatnak, ezért teljes kerettel tudtunk kiállni. A cél a győzelem volt, hogy pontszámban beérjük őket és eléjük kerüljünk. Az első félidőben több kihagyott helyzettel, de jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel tudtunk előnyt kiépíteni. Majd volt egy emberhátrányos szituáció, amit 3-0 hoztunk le, ezzel léptünk meg az ellenféltől. Ezután kicsit megnyugodott a társaság és mind védekezéseben, mind támadásban felőröltük az ellenfelünket, sokkal gyorsabb és szervezettebb játékot játszottunk, mint ők. Nagyon örülök a győzelemnek, gratulálok mindenkinek és remélem folytatjuk tovább a menetelésünket!” – nyilatkozta az összecsapást követően Kun Attila vezetőedző.

„Tudunk, hogy a Mohács ellen fontos rangadót játszunk és nem rossz csapattal állunk szemben. A meccs első percétől kezdve ennek megfelelő lendülettel játszottunk. Bár voltak hullámvölgyek, a félidei pihenőre már 9 gólos előnnyel mehettünk. A második játékrész elején „adtunk” kis felzárkózási lehetőséget az ellenfelünknek, de védekezésünknek és az ebből adódó labdaszerzéseinknek köszönhetően újból jelentős különbségre tettünk szert. Így a végén 11 gólos győzelmet ünnepelhettünk.” – összegezte a rangadót Horváth Zelda (#16) kapus.

U20 I. osztály-Nyugat, 6. forduló

2024. október 30., 16:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC – Mohácsi TE 1888: 36-25 (17-8)

Győri ETO KC Akadémia 1: Horváth Zelda (K), Bödő Panna (K) – Rédecsi Polett 4, Bristyán Dorina 2, Balogh Lili 1, Granát Dorka 3 (1), Nyerges Anna 2, Császár Dorka, Szár Evelin 1, Mészáros Anna 2, Szebeni Dorina 2, Vári Arina 3, Keceli Renáta 6, Varga Dalma 2, Takács Maja Márta 2, Zákányi Janka 6

 

„Nem sikerült túl jól a főpróba a mérkőzés előtt, így csak bízni tudtam abban, hogy jobb képességekkel rendelkezünk, mint az ellenfelünk és ez elég lehet a győzelemhez. Szerencsére így lett. Határozottan védekeztünk, amiből sok könnyű gólt lőhettünk volna, ha jobban koncentrálunk. A játék ezen részében van hiányérzetem, rengeteg technikai hibánk volt. Muszáj lesz ezen javítanunk a későbbiekben! A küzdésért, harcosságért dicséretet érdemelnek. Volt egy kis malőr a mérkőzés előtt, de a fehérvári csapat nagyon sportszerűen viselkedett és partner volt. Nagyon köszönjük!” – nyilatkozta Pigniczki Krisztina vezetőedző.

„Nem a legjobb játékunkkal, de hitünkkel és akaratunkkal újabb lépést tettünk céljaink megvalósítása felé és sikerült elhoznunk a 2 pontot. Hibáinkon igyekszünk javítani és újult erővel készülünk a következő fontos mérkőzésekre. Gratulálok a csapatnak!” – értékelt röviden az 5 gólt szerző Köteles-Baunok Ivett (#23).

U16 I. osztály-Nyugat, 7. forduló

2024. október 30., 18:00

Széna téri Sportcsarnok, Székesfehérvár

Alba Fehérvár KC – Győri ETO KC: 18-31 (8-13)

Győri ETO KC Akadémia 3: Varga Petra (K), Reizinger Friderika Ibolya (K) – Csonka Norina 1, Köteles-Baunok Ivett 5 (1), Balog Niki, Parrag Karolina 2, Jancsurák Flóra 1, Pintér Kitti 3, Burányi Szófia 3, Lendvai Emily 2, Lidi Vivien 2, Horváth Réka 2, Imre Vanessza 1, Biró Szonja 1, Molnár Hanna 5, Marian Hanna 3