2024. december 8-án a Győri ETO KC U14-es csapatai lejátszották utolsó mérkőzéseiket 2024-ben. A három csapat ismét két külön helyszínre utazott. Az ETO I. hazai pályán, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban játszott, míg az ETO II. és ETO III. Lipótra utaztak.

Tóth Lászlóné (Teca néni) és Konkoly Tamás ETO I.-es csapata hazai pályán a tőlük megszokott magabiztossággal hozta a meccseket:

„Az eredmények magukért beszélnek. Mindkét mérkőzésen támadásban és védekezésben is extrát nyújtott a csapat. Sok labdát szereztünk, amikből indultunk és könnyű gólokat lőttünk. Felállt fal ellen is tudtuk gyakorolni a taktikai játékainkat. Dicséretes, hogy kevés technikai hibát vétettünk!” – értékelte csapata teljesítményét elégedetten Tóth Lászlóné edző.

U14 – csapat által szervezett forduló – Győri ETO KC

2024. december 8., 10:00, 15:00

Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Győri ETO KC I. – Moyra-Budaörs KSE II.: 37-11 (19-4)

Győri ETO KC I.- Szigetszentmiklós NKSE A: 38-11 (21-6)

 

Móricz Anita ETO II.-es és Ruskó Katalin ETO III.-as csapataikkal Lipótra utaztak:

„Az első mérkőzésen a Bősárkány csapatával csaptunk össze. Nagyon jó játékkal kezdtünk, labdákat szereztünk, abból vezettük az indításos lerohanásainkat, eredményesek voltunk ebben a szakaszban. Azonban jött egy holtpont, amiből, sajnos a mérkőzés végéig nem tudtunk kijönni. Pár játékosomat kivéve, egyáltalán nem voltam megelégedve a hozzáállással és a küzdéssel, pontosabban annak hiánya volt a probléma! Hasonló játéktudású csapatokkal szemben a bátortalan játék és a rossz felfogás már elfogadhatatlan egy-egy játékostól!”  – értékelte Móricz Anita edző az első összecsapást.

„A második mérkőzésen az Ács csapata várt ránk. A mérkőzés végkimenetele nem volt kérdés az előző fordulók tapasztalatai alapján. Gyors támadásokat vezettünk, szép megoldásokat láttam a befejezéseknél, a nyitott védekezésünk is eredményes volt, a kapusok is igyekeztek. Akkor lennék feltétel nélkül boldog, ha a tavaszi időszakban majd, a hozzánk hasonló kvalitású csapatok ellen is végre eredményesek tudnánk lenni. Mindenkiben felértékelődne a játékának a minősége!” – mondta a második mérkőzést követően Móricz Anita edző.

U14 – csapat által szervezett forduló – Lébényi Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület

2024. december 8., 9:55, 12:40

Lipóti Sportcsarnok, Lipót

KSE Bősárkány – Győri ETO KC II.: 23-16 (11-9)

Győri ETO KC II. – Ácsi Kinizsi SC: 27-9 (15-3)

 

„Két teljesen ellentétes mérkőzés várt ránk, ezzel tisztában is voltam, ezért mindegyik mérkőzésre felállítottunk egy-egy célt. Mivel többször is hiányoltam a labdáért folyó harcot, most kiemelten kérem a lányokat, hogy minden egyes labdáért a jó értelemben vett ’foggal -körömmel’ küzdjenek. Ezt meg is tették, ezáltal bebizonyították maguknak, hogy nagyon tudnak harcolni. Ezt a küzdeni tudást át kellett vinnünk a második mérkőzésre is, mert jelen pillanatban egy erősebb fizikumú csapattal találkoztunk. Ez egy kissé meg is lepett bennünket és az első félidőben beragadtunk. A szünetben nem engedtem, hogy emiatt csüggedjünk, így egy újabb célt tűztünk ki magunknak, hogy nyerjük meg a második félidőt és ez így is lett. Összességében lehet, hogy vesztettünk, de mégis elégedetten hagyhattuk el a pályát.” – összegezte a hétvégét Ruskó Katalin edző.

U14 – csapat által szervezett forduló – Lébényi Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület

2024. december 8., 11:45, 13:35

Lipóti Sportcsarnok, Lipót

Győri ETO KC III. – Lipót Pékség: 28-6 (15-4)

Győri ETO KC III. – KSE Bősárkány: 21-24 (9-15)