2024. december 16-án szokatlan időpontban – hétfő este 6 órakor – játszotta idei utolsó mérkőzését a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata. A csapat vezetőedzője, Kun Attila, valamint több játékos is az Olimpiai Reménységek Versenyén szerepelt a hétvégén a válogatottal, ennek okán került hétfőre az összecsapás. A szokatlan időpont és helyszín egy kicsit megzavarta a csapatot, de újból megmutatták, hogy a végsőkig hajlandóak küzdeni.
„Egy feljutásra pályázó csapatot láttunk vendégül ebben a rendkívüli időpontban. Az első félidőben nagyon hiányzott a megfelelő mennyiségű megállító fault, amelyekből tudtunk volna indulni is esetlegesen vagy éppen kapusainkat segíthettük volna. Nagyon sok gólt kaptunk, de ez az, ami a második félidőben teljesen megváltozott. Keményebb és agresszívabb lett a védekezésünk, fáradt is az ellenfél, mi pedig folyamatosan dolgoztuk le a négy gólos hátrányt, amit az első félidőben összeszedtünk. Remélem, hogy nem lesz még egy ilyen mérkőzés, ahol ennyi gólt kapunk az első félidőben, de a lényeg, hogy a másodikban mi is tudtunk ennyit lőni. Nagyon gratulálok a csapatnak az őszi félévéhez, úgy gondolom, hogy szép félévet zártunk, ami még nem a bajnokság feltávja, de remélem, hogy az utolsó három meccsen is tudjuk hozni ezt a jó formát, amit az utóbbi időben mutattunk. Gratulálok a csapatnak, a születésnapos Varga Dalmának és az egész stábnak!” – összegzett Kun Attila vezetőedző.
„A meccs nehezen indult. Lassan vettük fel a keménységet a védekezésben, de fokozatosan ledolgoztuk a hátrányt, amit az ellenfél szerzett magának az első félidőben. A végjátékban már fej-fej mellett haladtunk. Élesek tudtunk maradni és itthon tartottunk egy igen értékes pontot. Örülök, hogy egy ilyen csodálatos csapat része lehetek és nap, mint nap lenyűgöző emberek vesznek körül. A harc volt az, ami a mai nap túl vitt minket a nehézségeken!” – mondta a végső egyenlítő gólt szerző Takács Maja Márta (#82).
NB I/B, 12. forduló
2024. december 16., 18:00
Audi Aréna Győr, 1-es pálya
Győri ETO KC – Érd: 35-35 (19-23)