2025. január 29-én Siófokra utazott a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata, az U20-as bajnokság első 2025-ös fordulójában. A tabella utolsó helyén, nulla ponttal álló Siófok tökéletes ellenfélnek ígérkezett, hogy a zöld-fehér fiatalok újra felvegyék a meccsek ritmusát.

„Az U20-as bajnokság is folytatódott 2025-ben, a Siófok ellen játszottuk le az utolsó, még őszhöz tartozó fordulót. Nulla pontos csapathoz érkeztünk és az volt a célunk, hogy a játékunkat pontosítsuk mind támadásban, mind védekezésben. Ez sikerült, az első tíz percben egy gólt kaptunk a jó kapusteljesítménynek és szervezett védekezésnek köszönhetően. A mérkőzés középső szakaszában ez a védekezés kicsit felpuhult, majd a második félidő tizenhatodik percétől újból visszatért az a kemény védekezés, amit kértem, így egy gólt kaptunk onnantól. Támadásban az első félidőben nagyon gyorsak és pontosak voltunk, ezt bizonyítja a lövőszázalékunk is. A második játékrészben ezt illetően is lankadt egy kicsit a figyelmünk és koncentrációnk, de a terveknek megfelelően alakult a meccs és a gólkülönbség is. Gratulálok a lányoknak és a stábnak is a győzelemhez!” – értékelte Kun Attila vezetőedző a naptári év első korosztályos bajnokiját.

„Hosszú szünet után folytatódott a korosztályos bajnokság is. Egy Siófok elleni meccs tökéletes volt arra, hogy visszarázódjanak a ritmusba azok, akik régen játszottak. Ahogy arra számítottunk, a meccs elejétől kezdve kezünkben tartottuk a gyeplőt. A második félidőben még jobban felerősödő védekezésünkkel pedig tisztességes gólkülönbségre tettünk szert a mérkőzés végére.” – mondta Horváth Zelda (#16) kapus.