2024. március 4-én újabb szivacskézi tornán vehettek részt a fiatalok. A Győri ETO KC-t négy csapat képviselte a mosonszolnoki meccseken. A zöld-fehér fiatalokon kívül ott volt még a helyszínt biztosító Bősárkány csapata, az MKC csapatai, valamint a Lébény és Csorna fiataljai.
„Kicsit álmosan játszottunk a tornán, de annak örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez. Szépen dolgoznak a lányok, büszke vagyok rájuk!” – mondta a győztes csapat edzője, Fekete Kitti.
„Ügyesek voltak a lányok! A játékukkal összességében elégedett vagyok, hiszen meccsről-meccsre bátrabban, magabiztosabban léptek pályára. Nagyon lelkes, összetartó kis közösséget alkotnak, ami külön öröm számomra. A délután vidáman, jó hangulatban telt.” – nyilatkozta Freiberger Ivett edző.
„Lányaimra igazán büszke vagyok. Akaratból, kitartásból, csapatszellemből, küzdésből jelesre vizsgáztak. Csak így tovább lányok! Sikerült a múltkori sikertelen játékból felállni, tanulni a hibákból. Gratulálok lányok!” – értékelt büszkén Dányi-Hegyi Diána edző.
„Az ETO-Gárdonyi egy hatodik és egy nyolcadik helyezést szerzett. A játékban előre léptünk, a hibák mellett egyre több szép dolgot, ügyes megoldást, bátrabb játékot látok. Gyakorolunk tovább, hogy még jobb helyezéseket érjünk el.” – mondta Baksa Péter edző.