2024. április 26-án a Győri ETO KC Akadémia 4-es csapata Budapestre utazott az U15-ös bajnokság nyugati felsőházának soron következő fordulójában. Bordásné Horváth Marianna csapatának nem szabadott hibáznia, ha a végső győzelemre esélyesek szeretnének maradni. A csapat maradéktalanul hozta a kötelezőt és két magabiztos győzelmet aratott.
„A hónap utolsó fordulójában két olyan csapattal játszottunk, akiket korábban már legyőztünk. Elsőként a Szigetszentmiklós csapatával találkoztunk, akik legutóbb egy szoros félidővel, csatára kényszerítettek minket. Ezt elkerülve, igyekeztünk már az elején megnyerni az 1:1 elleni párharcokat, ami ellenfelünk erőssége. A héten a védekezésre, ezen belül az egyéni védekezésre fektettük a hangsúlyt. Magabiztos győzelmet arattunk. Ezután az ASI volt az ellenfél, akik fiatalabb együttesként bátran és lendületesen játszottak. A fizikai különbségnek és a lerohanásainknak köszönhetően sok gólos különbséggel zártuk a mérkőzést. Összességében tudtuk gyakorolni azokat az elemeket, amikre a későbbiekben szükségünk lesz, csapatként egyre jobban működünk, talán a kapott gólok csökkentésén kell többet dolgoznunk, ez fontos lesz majd. Talán ezek a meccsek könnyűnek tűnnek az eredmény láttán, de dicséret illet minden játékost, hogy magukat nem kímélve, egymást bíztatva küzdöttek a pályán. Köszönjük a bíztatást a minket elkísérő szurkolóinknak!” – értékelt Bordásné Horváth Marianna vezetőedző.
„Az első meccsen kicsit álmosan kezdtünk, de fokozatosan növelni tudtuk az előnyünket, és végig vezetve tudtunk nyerni. Az ASI elleni első félidőben nem voltunk ott kellően fejben, félidőben megpróbáltuk rendezni a sorokat, így a második játékrészben koncentráltabban tudtunk játszani és magabiztos különbséggel győzni.” – mondta a mérkőzéseken 10 gólt szerző Zalka Zoé (#76).
„Az első meccsünket a Szigetszentmiklós ellen vívtuk. Az elején még szorosan alakult az eredmény, majd védekezésben és támadásban is hoztuk a jobbik formánkat a meccs hátralévő részében, aminek meg is lett az eredménye. A második mérkőzésünk az ASI ellen volt. Magabiztosan léptünk pályára, ennek ellenére pár hibát követtünk el védekezésben és támadásban is. Ennél a meccsnél belefértek ezek a hibák, viszont a következő fordulóban sokkal jobban össze kell szednünk magunkat. Gratulálok a csapatnak!” – nyilatkozta a 2 találatot jegyző Schmölcz Luca (#67).
Országos Gyermek Bajnokság U15 3. kör Felsőház Nyugat
2025. április 26., 13:30, 15:50
Elek Gyula Aréna, Budapest
Győri ETO KC-Szigetszentmiklós NKSE A: 36-21 (19-10)
Győri ETO KC Akadémia 4: Mézes Amira Anna (K), Gyurics Johanna (K) – Gyalog Szonja 1, Horváth Laura, Baukó Anna Luca 5, Kecskeméti Luca 3, Tápai Lili 3, Németh Zsófia 2, Francsics Jázmin 2, Réczi Dóra 2 (1), Schmölcz Luca 2, Jenőfi Franciska 3 (1), Horváth Bianka 3, Zalka Zoé 3, Gáncs Fanni 5, Czémán Júlia 2
Győri ETO KC-ASI DSE: 46-25 (19-13)
Győri ETO KC Akadémia 4: Mézes Amira Anna (K), Gyurics Johanna (K) – Gyalog Szonja 3, Horváth Laura, Baukó Anna Luca 4, Tápai Lili 3, Németh Zsófia 6 (1), Francsics Jázmin 4, Réczi Dóra, Király Annamária 2, Jenőfi Franciska 3, Horváth Bianka 5, Zalka Zoé 7, Rádi Róza 1 Gáncs Fanni 5, Czémán Júlia 3