A 2024/2025-ös évad volt az első éve az akadémián Bordásné Horváth Marianna csapatának. Az akadémiai képzésbe teljes erőbedobással és maximális lelkesedéssel vetették bele magukat és bizonyították, hogy itt a helyük. Első idényüket egy bronzéremmel zárták, de jövőre a fejlődés mellett még nagyobb célokat tűznek ki maguk elé.

A sportban sokszor szokták mondani, hogy az események és történések szinte olyanok, mintha egy megrendezett filmből ragadták volna ki őket. Egyes esetekben azért, mert minden törvényszerűen alakul, míg más esetekben pont annyira váratlanul és meglepően, hogy azt még elképzelni is hihetetlen lenne. Úgy döntöttünk, hogy akadémiánk vezetőedzői helyezzék bele magukat egy elképzelt rendezői székbe és értékeljék a szezont, mintha az egy film lenne, amit ők rendeztek.

 

Kezdjük a legfontosabbal, milyen címet adnál ennek a filmnek, ami az idényt mutatja be és mi lenne a műfaja?

Utazás az ismeretlenbe. Ez több szempontból is jól leírja az évadot. Az elején nekünk, edzőknek is meg kellett ismerni a csapatot, úgy ahogy a gyerekeknek is minket. Azt kell, hogy mondjam ez zökkenőmentesen sikerült és egy kiváló társaság jött össze, melyben nagyon erős az összetartás. A másik szempont az ellenfelek voltak, mivel sok olyan csapattal találkoztunk, akiket nem ismertünk, főleg a bajnokság őszi szakaszában. A film műfaját pedig egy regényhez tudnám leginkább hasonlítani, ami alapvetően írásos, de akkor mondjuk regényadaptációnak.

A főszereplő karakterfejlődése is egy fontos része a filmnek. Ebből a szempontból mit tudsz elmondani a csapatról?

Mindenképpen pozitívumokat. Sok csapatépítőre jártunk, kéthavonta biztos, voltunk bowlingozni, moziban, trambulinos edzésen, sárkányhajózni. Hozzá kell tenni, hogy a csapat kétharmada ismerte egymást, de a legjobb, hogy az újak is szinte észrevétlenül beleolvadtak a közegbe. A csapategység sok mindent magával hordozott, ami a pályán is megmutatkozott, szóval az összetartás nagyon fontos tényező volt számunkra.

Mi volt a csapat különleges képessége vagy fő jellemzője, karakterisztikája, ami végig kísérte őket az idény során?

Előbb említettem a csapategységet. Ezen felül az, hogy megmutassák, miért vannak itt, egyfajta bizonyítási vágy. Egymást is segítették abban, hogy megmutassák, itt a helyük az akadémián. Mindenki, ahonnan jött, kiemelkedett valamiben. Aztán találkozott a sok kis vezéregyéniség és idővel rájöttek, hogy legalább még tíz hasonló képességű gyerek van itt. Tehát egyik sem gondolta túl a saját szerepét, de mindenkiben ott égett a bizonyítási vágy.

Egy filmnek vannak emlékezetes jelenetei. Kezdjük a pozitívval, melyik az a meccs vagy történés, amit akárhányszor újra tudnál nézni és mindig örömmel töltene el?

Amikor bejutottunk a Final Fourba. Az egy nehéz nap volt, mert egy fordulóra esett két nehéz meccs, a Fradi I. és az MKC elleni. Az egyiket mindenképp be kellett húzni, hogy bejussunk. Mivel az elsőn ugye nem sikerült, nem volt már több opció. A másodikat sikerült megnyerni, bejutottunk és azt éreztem, hogy na, tényleg megjöttünk.

Az előző fordítottjaként, mi lenne az a jelenet, amit legszívesebben átugranál, ha újra kéne nézni a filmet?

Semmi. Nem éreztem kimondott mélypontot egész évben. Annyira fokozatos volt minden, a meccsek, a fizikai fejlődés, ahogy taktikailag értünk össze, hogy nem tudnék kiemelni olyat, amikor esetleg megtorpantunk. Álszentség lenne azt mondani, hogy minden tökéletes volt, de nem volt nagyobb törés. Ha mégis mondani kéne egyet, talán azt mondanám, ahogy az elődöntőben egy góllal kikaptunk. Ők még gyerekek, először vettek részt ilyen eseményen, így élték meg a tétmeccset. Azzal is úgy vagyok, hogy azon a mérkőzésen annyi jött ki belőlünk. Három órával később a bronzmeccsen meg valami teljesen más, felszabadult örömjáték, nagyarányú győzelemmel. Nyilván bizonyos szempontból kudarcként éltem meg, mert mindenki döntőt szeretne játszani, de mi tényleg örültünk ennek a harmadik helynek is.

Volt-e olyan fordulat vagy csavar a történetben, ami meglepett?

Furcsa volt ez a versenyrendszer, ilyen még nem volt, hogy így hozzák össze. Ennek ellenére jól beálltunk a két hetente mérkőzésnaphoz, sőt, ha nem volt hétvégén meccs, akkor minden héten játszottunk egy edzőmeccset, főképp a fiúkkal. Nagyon hasznosak voltak ezek az összecsapások és a jó kapcsolatnak köszönhetően ezt akár a jövőben is szeretném folytatni. Ezenfelül természetesen játszottunk idősebb korosztályú lány csapatokkal is, akik más bajnokságban szerepelnek. Ilyen volt a Sárvár vagy az ASI. Mindenkiben megtaláltuk az edzőtársat.

Mindezek után, hogy végződött a film?

Happy enddel, de tanulságokkal nyilván, nincs olyan, hogy nincs hiba, ami nem is baj, mert akkor nem tudnánk továbblépni. A stáb minden tagja azért dolgozott, hogy a nehézségeken – legyenek azok sérülések, önbizalomhiány, tanulási problémák vagy bármi egyéb – átsegítse őket nap mint nap. Kialakult egy kis családi közeg, ráadásul olyan szülői közösséggel együtt, ami nagyban megkönnyíti mindannyiunk napjait. Úgy gondolom, ha a gyerekek ilyen hozzáállással lesznek a jövőben is, akkor menetelünk tovább.

A végén mi lenne a rendezői tanulság? Mit üzennél a szezon eleji önmagadnak, mire figyeljen?

A versenysorozat érdekessége volt, hogy eleinte sokszor játszottunk nagy különbségű meccseket. Volt, aki azt mondta, miért nem álltok meg és felállt fal ellen gyakoroljatok. Ezek nem mi lettünk volna. Minden mérkőzésnek megvan a ritmusa, sebessége. Váltogattuk a védekezési formákat, alakulgattunk, mindenki megérezte a gólöröm szépségét. A lányok maguktól is motiváltak voltak minden körülmények között. Egy 85-7-re végződő meccsen is lőhettünk volna csak 43-at, akkor is nyerünk, de ők gólt akartak lőni a végső dudaszóig, és ez így van jól. Általában feleztük a félidőket, így mindig újult erővel lépett mindenki a pályára és meg akarta mutatni, hogy mi van benne. Szóval az olyan meccsekből is meg kellett tanulni kihozni a maximumot, ami értéktelennek és haszontalannak tűnt még az elején.

Ha lenne egy stáblista utáni jelenet, ami a jövőbe vezet, mit vetítene előre?

Zökkenőmentesen megyünk tovább, nyilván felkészülés függő is, de az alapokat meg fogják kapni nyáron. Biztos, hogy partnerek lesznek benne ugyanígy, sőt már tudják, hogy miről szól ez az egész, hogyan épülnek fel a periódusok. Feltehetően a fejlődés szépen lassan ívelni fog felfelé továbbra is, tudják mit várunk tőlük, türelmesek vagyunk, de a melót bele kell pakolni, mert sajnos van, aki lemorzsolódik. A lányok is fognak érni, mondhatom azt is, hogy tinisedni, de úgy érzem ez nem lesz negatív hatással semmire. Természetesen eredményesség terén szeretnénk továbbra is jól szerepelni, a cél, hogy az U16-os felsőházba először bejussunk, majd jól teljesítsünk.

 

A Győri ETO KC Akadémia 4 szakmai stábja: Bordásné Horváth Marianna (vezetőedző), Papp György (másodedző), Petróczi Viktória (kapusedző), Ruppert Bálint (erőnléti edző), Lendvai Luca (gyógytornász)