A Győri ETO KC akadémiája 2020 januárja óta neveli a jövő sportolóit. A fiatalok 14 éves korban kerülhetnek be az akadémiai képzésbe és járhatják végig a négy korosztályos ranglétrát, mely út során nem csak jobb kézilabdázókká, hanem jobb sportemberré és emberré is válnak. Az imázsfilm azt hivatott bemutatni, hogy mit is jelent egy ilyen közösséghez tartozni.
Hírek
A sportban csak igazán rendhagyó esetekben szokás naptári évet értékelni, mivel az évadok szeptembertől júniusig tartanak, azonban mégis érdekes lehet pár szempontból megvizsgálni, hogy miket is vittek véghez a Győri ETO KC akadémiájának csapatai a 2024-es naptári évben.
A 2024-es naptári esztendő érdekesen zárult a Győri ETO KC akadémiáján. Volt olyan csapat, ami csak egy meccset játszott, volt olyan, amelyik négyet. Az Akadémia 2 és Akadémia 4 esetében egyben értékelték a vezetőedzők a novembert és decembert, míg az Akadémia 1 és Akadémia 3 esetében a december magában is elég tartalmasra sikeredett.
2024. december 15-én még egyszer, 2024-ben utoljára, útra keltek a Győri ETO KC U12-es csapatai. A célállomások ezúttal Sümeg és Komárom voltak a zöld-fehér fiatalság és edzőik számára. A zárszó szokás szerint az edzőké volt.
2024 decemberében a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata, úgy döntött, hogy angyalokká változik. Az ilyenkor jól megszokott csapaton belüli ajándékozást ezúttal felváltotta egy sokkal nagyobb tett, ugyanis a csapat együtt tett valamit a rászorulókért. A kezdeményezésről Pigniczki Krisztina vezetőedző beszélt.
A Győri ETO KC 2024. december 16-án tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét, amelynek ezúttal nem a Magvassy-sportcsarnok, hanem a Győri Nemzeti Színház adott otthont. A meghitt hangulatú eseményen a Zöld-család apraja-nagyja összegyűlt, és a legkisebbektől a klubalkalmazottakig mindenkinek jutott egy kis meglepetés.
2024. december 16-án szokatlan időpontban – hétfő este 6 órakor – játszotta idei utolsó mérkőzését a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata. A csapat vezetőedzője, Kun Attila, valamint több játékos is az Olimpiai Reménységek Versenyén szerepelt a hétvégén a válogatottal, ennek okán került hétfőre az összecsapás. A szokatlan időpont és helyszín egy kicsit megzavarta a csapatot, de újból megmutatták, hogy a végsőkig hajlandóak küzdeni.
2024. december 15-én a Győri ETO KC Akadémia 4-es csapata Nagykanizsára utazott, hogy megkezdje az U15 felsőházában való szereplését. Érződött, hogy az alapszakaszhoz képest sűrűbb a mezőny, de a zöld-fehér fiatalok megmutatták, hogy mire lehet számítani tőlük továbbra is.
2024. december 13. és 15. között a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott a Lengyelországban megrendezett Olimpiai Reménységek versenyén szerepelt. A kitűzött célt elérte a csapat és első helyen zárta a három napos megmérettetést. A sikerhez a Győri ETO KC akadémiájáról kilencen járultak hozzá.
2024. december 12-én a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott Lengyelországba utazik, hogy részt vegyen az Olimpiai Reménységek Versenyén. A három napos megmérettetésre klubunk 7 játékost és 2 szakembert delegál. Tavaly a magyar csapat az első helyen végzett, így idén sem lehet más a cél.