A 2024-es év első korosztályos fordulójában a Győri ETO KC Akadémia 1-es és 2-es csapata hazai pályán fogadta Nemesvámos együttesét. A küzdelmes játék ellenére Kun Attila és Kerékgyártó Zsolt vezetőedzők elégedettek lehettek a meccsek végeredményeivel.
Hírek
Új korszak köszöntött be a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapat életében 2023 őszén. Pigniczki Krisztina vezetőedző elmondta, hogy a legfiatalabbak számára ősszel fontos volt az alapok megteremtése, valamint a megfelelő fizikai felkészítés.
A Győri ETO KC Akadémia 2-es csapatában 2023 őszén a legfontosabb szempont az volt, hogy a játékosok egyéni fejlesztésére helyezzék a hangsúlyt. Kerékgyártó Zsolt vezetőedző hozzátette, a bajnokságokban mindenük adott ahhoz, hogy szép eredményeket érjenek el a tavasz folyamán.
Két bajnokságban is remekül szerepelt a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata 2023 őszén. Kun Attila együttese az U19-es versenykiírásban és az NBII-ben is a tabella éléről várhatja a tavaszi folytatást. A vezetőedző szerint mindez a nagyszerű csapategységnek is köszönhető.
A 2023-as év utolsó mérkőzéseit a SZISE otthonában játszotta a Győri ETO KC Akadémia 1-es és 2-es csapata. Kun Attila együttese szoros mérkőzésen szenvedett vereséget, míg Kerékgyártó Zsolt alakulata gólgazdag találkozón ünnepelhetett kétgólos győzelmet.
Nagyarányú győzelmet aratott a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata az U19-es III. osztályú bajnokság 11 fordulójában. Bordásné Horváth Marianna edző csapata 45 gólt dobott a Soproni FAC együttesének.
2023. december 15-17. között az Olimpiai Reménységek Versenyén vett részt a magyar női serdülő kézilabda-válogatott. Kun Attila szövetségi edző együttese hibátlan teljesítménnyel lett tornagyőztes.
Kiss Diána a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapatának legeredményesebb játékosa. A fiatal jobbátlövő 2013 óta kézilabdázik, 2014-ben került a Győri ETO KC kötelékébe, 2023-ban pedig megdobta 1000. ETO-utánpótlás gólját. Diána elmondta, legnagyobb példaképe Stine Oftedal, akinek nyomdokaiba szeretne lépni…
Második helyezést ért el a Győri ETO KC U13-as csapata a 2023. december 9-10-én Dunaszerdahelyen rendezett Csallóköz Kupán. Emellett az U10-es és U14-es korosztály is újabb fordulót teljesített a hétvégén.
Javában gyűjtögette a pontokat a Győri ETO KC mindhárom akadémiai csapata a 2023. december 9-10-i hétvégén. Kerékgyártó Zsolt ezúttal megbízott vezetőedzőként győzelemre vezette az Akadémia 1-es alakulatot, majd nyerni tudott a vármegyei bajnokságban is. Bordásné Horváth Marianna Akadémia 3-as együttese pedig döntetlent játszott.