2025. márciusának első hétvégéje az első fordulót is jelentette a Győri ETO KC U12-es csapatai számára a naptári évben. A hat csapat, három különböző helyszínen kellett, hogy bizonyítson. Voltak, akik álmosan és voltak, akik hatalmas tűzzel tértek vissza a téli pihenőről.
Hírek
2024 nyarán a Győri ETO KC akadémiáján beindult a Talent Program, mely kiemelten fejleszti a legtehetségesebb akadémistákat. A program szakmai vezetője a több tíz éves tapasztalattal rendelkező Hajdu János. Ennek kapcsán mesélt arról a nagy múltú szakember, mi is történt a kezdetek óta eltelt félévben, és engedett betekintést a kulisszák mögé.
2025 márciusának első hete a korosztályos válogatottaknak az év első összetartását jelenti. A Győri ETO KC akadémiáját ezúttal 13 játékos és 5 szakember képviseli a nemzeti csapatokban. Többen az edzések mellett a hét második felében felkészülési mérkőzéseket is játszanak.
A Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata abba a nem mindennapi helyzetbe került, hogy egymást követő napokon kellett mérkőzéseket játszani 2025. március 1-én és 2-án. A szokatlan helyzet a NEKA csapatának, valamint a versenyrendszer szokatlan szabályainak köszönhetően alakult ki. Ez a hétvége megmutatta, hogy a csapat jó úton halad és csak idők kérdése, hogy a felnőtt bajnokságban is társuljanak hozzá a jó eredmények.
2025. március 2-án a Győri ETO KC Akadémia 2-es csapata Balatonboglárra utazott az U18-as bajnokság 15. fordulójában. Kerékgyártó Zsolt csapata annak tudatában készült a NEKA elleni mérkőzésre, hogy nem fér bele több hiba, ha a négyes döntő a cél.
2025. március 1-én a Győri ETO KC Akadémia 4-es csapata Budapestre utazott az U15 bajnokság harmadik körének nyitó fordulójára. Itt az ország nyugati felének legjobb csapatai vártak Bordásné Horváth Marianna csapatára. A zöld-fehér fiatalok magabiztos győzelmekkel jelezték, hogy ott a helyük a legjobbak között.
2025. február 26-án a Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata Dunaújvárosba utazott az U16-os bajnokság soron következő fordulójában. A csapatot magabiztos teljesítmények és fölényes győzelmek jellemezték februárban, így nem lehetett más a cél, mint a győzelem.
A Climate Action Kft-vel folytatott együttműködés egyik fő célja a Győri ETO KC sportolóinak edukálása és konkrét lépésekre való „felszólítása” egy környezettudatosabb jövő érdekében. A kampány kiemelten fontos célközönsége a jövő nemzedéke, akik már egy zöldebb gondolkodásmóddal nőhetnek fel. A Climate Action előadásokat tart a Győri ETO KC utánpótlásába tartozó összes fiatalnak és neveli őket egy fentarthatóbb gondolkodásmódra.
2025. február 22-én a Győri ETO KC U14-es csapatai számára is folytatódtak a korosztályos bajnokságok. A hosszú szünet nem telt tétlenül, amit a pályán hozott forma jól alátámaszt, ugyanis az edzők elégedetten számolhattak be csapataik első idei teljesítményéről.
2025. február 23-án a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata hazai pályán fogadta a feljutási álmokat dédelgető NEKA csapatát az NB I/B-s bajnokság 19. fordulójában. A végeredmény túlzó lehet, de jól mutatja, hogy a balatonbogláriak és a betegségek által súlytott zöld-fehér akadémisták különböző célokért küzdenek.