Továbbra is jó formában játszanak a gyermekbajnokságokban elinduló Győri ETO KC csapatok. Az U13-as korosztály szerepelt kiválóan, ráadásul az egyik mérkőzésen az ETO I-es és II-es együttese egymás ellen mérte össze tudását. Ugyanakkor az U15-ösök egy győzelem mellett egy vereséget is szenvedtek.
Utánpótlás
Nagyszerű mérkőzéseket játszott az utánpótlás bajnokságok legutóbbi fordulóin az U13-as és U14-es Győri ETO gyermekcsapata. A korosztályok legutóbbi mérkőzéseit Molnár-Benes Aliz és Konkoly Tamás edzők értékelték.
2023. október 8-13. között a Győri ETO KC akadémiai játékosai és szakemberei közül többen képviselik klubunkat a válogatott összetartásokon. Összesen 11 kézilabdázó és 4 szakember készül a korosztályos nemzeti együttesekkel közösen.
A Győri ETO KC akadémiai csapatai négy mérkőzést játszottak 2023. október 2-8. között. A vezetőedzők elégedetten értékelték a mutatott formát, hiszen három győzelmet szállítottak csapataink.
A Győri ETO KC Akadémia 2-es csapata a Győr-Moson-Sopron vármegyei felnőttbajnokságban elsöprő győzelmet aratott a Répcelak ellen. Kerékgyártó Zsolt együttese több, mint 50 gólt dobott!
A Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata két győzelmet is elkönyvelhetett az U15-ös I. osztályú gyermekbajnokság legutóbbi mérkőzésein. Az U19-es III. osztályú versenykiírásban ugyanakkor nem sikerült a bravúr. A játékképet Pigniczki Krisztina vezetőedző és Bordásné Horváth Marianna edző értékelte.
Újabb mérkőzéseit nyerte meg a Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata. Az U19-es I. osztályú bajnokságban és az NBII A-csoportjában lejátszott találkozókat követően a vezetőedző, Kun Attila értékelt.
Megkezdődött az I. osztályú kézilabda utánpótlás-bajnokság nyugati csoportjának 2023/2024-es idénye. A nyitófordulóban a Győri ETO KC Akadémia 1-es és Akadémia 2-es csapata is győzelemmel nyitott a Szombathelyi KKA korosztályos együttesei ellen.
A Győri ETO KC Akadémia 3-as csapata két ellenféllel is edzőmérkőzéseket játszott 2023.08.30-án. A találkozókat követően a vezetőedző, Pigniczki Krisztina értékelte a mutatott teljesítményt.
Kimagasló eredményeket ért el mindhárom Győri ETO KC akadémiai csapat. Az utánpótlás együttesek három kézilabda-tornán is részt vettek 2023. augusztus 21-26. között, összesen 10 meccset játszottak.